Bejelentés


Anthony Norton művei Novellák, regények.











Figyelem! Az alábbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas szövegek következnek. Csak saját felelősségre olvassa tovább!

 

Anthony Norton

Fényképalbum

- Ki ez az aranyos kisgyerek?
- Ez a kis unokám, amint nyíllal játszik.
- Ó, de édi! És ő kicsoda?
- Ez a szomszéd bácsi, amint viszi a mentő, hogy kiszedjék a szeméből a nyílvesszőt.
- Bohókás azzal az izével a szemében.
- Szerintem is. Csak azt nem értem, miért haragudott meg ránk, annyira. A másik szeme megmaradt, nem? Minek neki kettő, ha eggyel is lát? Az optimista azt mondja, hogy félig tele van a pohár, a pesszimista pedig azt, hogy félig üres. Miért nem pozitívabbak az emberek?
- Ezt én se tudom, drágám, de nagyon depressziós ez a nép. Ne is beszéljünk róla! De ez a másik tündér, kicsoda?
- Ő a második unoka, a Tamáska. Itt éppen „akasztósdit" játszik a szomszéd kislánnyal.
- Aranyosak! És ezek az emberek?
- Ők a tűzoltók, amint másnap levágják a kislányt a faágról.
- Milyen fura színe van, és érdekes, ahogy kilóg a nyelve. Határozottan jól sikerült felvétel! Kicsit olyan szürreális. Szinte művészi.
- Emlékezetes idő volt. Nézd, ott van Tomaskovics őrnagy, aki a te férjedet is üldözte.
- Jé, tényleg! Hogy megöregedett!
- Kérsz egy kis kekszet?
- Köszönöm, nem. De ez a bájos ifjúember nekem annyira ismerős!
- Igen, ő a nagyobbik fiam, amint iszik.
- És itt?
- Itt pedig vezet.
- És itt?
- Itt hajt be az orvosi rendelőbe a furgonnal. Ekkor jött ki egy egész rendőrőrs, mert megvadult a lelkem, és késsel kergette meg azt a törött kezű bunkót, aki kritizálni kezdte a vezetési stílusát... csacsi gyerek.
- Ez pedig a Pistike, ha jól látom! Milyen jó kiállású fiatalember lett belőle! És egész stramm kis motorja van.
- Nem hittem volna, hogy felismered. Igen, itt disznóölés volt. Kicsit be van rúgva szegénykém.
- Ő is?
- Ő is és a motorja is. Lövöldözi a disznókat motorról. Előtte nézett meg egy vadnyugati filmet.
- És ezen a képen mi van?
- Két halott rendőr.
- Na meg két halott disznó, ha jól látom...
- Úgy van! A rendőröket felismered, mert sapka van rajtuk. Egész jól célzott a kisfiam.
- Ez a Pistike... még mindig olyan szeleburdi?
- Nem sokat változott. Itt gyújtotta fel a benzinkutat. Imád tüzeskedni! Gyönyörű robbanások voltak!
- Igen, határozottan mutatósak. Kár hogy élőben nem láthattam!
- Élőben még szebb volt, elhiheted.
- Veletek mindig olyan érdekes dolgok történnek, Klárika! Irigylésre méltó kis családod van.
- Köszönöm, Mártikám, de te se panaszkodhatsz. Kár hogy börtönben vannak a gyerekeid.
- Zolika hamarosan szabadul.
- Örülök neki.
- Én is, elhiheted! Olyan butuska tud lenni. Hányszor mondtam már neki, hogy ne késeljen meg mindenkit, akivel vitája támad, de mit lehet ezekkel, a rosszcsont gyermekekkel kezdeni?
- Hát igen, kedvesem! Az én Marci fiam is előzetesben van. Pedig csak egy rendőrt vert meg.
- Bezzeg a politikusok! Milliárdokat lopnak és megússzák. A mi gyerekeink viszont minden piszlicsáré dolog miatt ülnek! Munkát se nagyon kapnak, csak minimálbérért. Csoda, ha bűnöznek? Teljesen elnyomják őket!
- Így van ez, drágám, igazságtalan a világ!
- Nagyon egyetértek. Nekünk már szinte csak a nosztalgia maradt. Ó... azok a régi szép idők, sose jönnek már vissza!
- Pedig milyen szép volt ez is... Marcika itt engedte rá a vérebeket a gázóra leolvasóra. Egy napig nevettünk rajta. Csak nehéz volt elásnunk azt a medveembert. Minek hízott meg annyira? Simán elfuthatott volna a kutyák elől.
- Szerintem is, Klárika... nagyon sok a túlsúlyos manapság. Börtönkoszton bezzeg nehéz lehet elhízni!
- Valósággal éheztetik szegényeket. Nézd csak, itt jöttek ki a kommandósok a lelőtt rendőrök és az eltűnt gázóra leolvasó miatt. Meg aztán... eltűnt egy ellenőr is, aki azt állította, hogy lopjuk az áramot.
- Micsoda aljas rágalom!
- Mert csak zsigerelik az embereket, drágám!
- Körbefogták az egész házat, amint látom. Az a szócsöves férfi is ismerős valahonnan!
- A speciális alakulat vezetője. Nem túl jól neveltek az emberei. Az egyikük egyszer úgy hátracsavarta Pistike karját, hogy szabályosan megkékült neki. De fel is jelentettük ezeket, az állatokat túlkapásért. Szégyen, hogy ilyeneket megengednek egy demokráciában! Ezeknek kapálniuk kellene a határban, nem emberekkel bánni!
- Nem demokrácia ez, szívem! Már rég nem az. De tudod, mit nem értek? Miért hátulról fotóztátok le, amint körbevették a házat?
- Mert már régen kijöttünk onnan.
- Értem... had kiabáljanak, azok a hülyék!
- Itt pedig menekülünk előlük.
- Kalandos idők lehettek.
- Jól mondod, kedvesem! Igazi autósüldözés volt, épp, mint a filmekben. Mindig nosztalgiával gondolok rá. Csak két embert ütöttünk el, egész könnyen megúsztuk. S nézd csak, itt szökünk át a határon. Marcika még véres egy kicsit. Előtte raboltunk ki egy bankot, mert kellett a pénz. Aztán sajnos mégis le kellett lőni az embercsempészt. De végül sikerült elmenekülnünk. Itt pedig az új házunk udvarán a kis unokámat látod, amint éppen nyíllal játszik.
- És ő kicsoda?
- A szomszéd bácsi, amint viszi a mentő, hogy kiszedjék a szeméből a nyílvesszőt.

Vége

 

Anthony Norton
Kezdő magyar nyelvleckék

Ismételje el a következő mondatokat:

Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért bűnhődni fogtok a purgatórium kénköves poklának mélyén!

Odaadom neked a Moszkvics slusszkulcsot, mert sört szeretnék szürcsölni, ezért jobb, ha te vezetsz Rásonysápberencsig.

Tanulja meg az alábbi, hétköznapokban használatos magyaros párbeszédeket:

Buszon
- Menj arrébb, te kommunistabérenc, mert le szeretnék ülni!
- Nekem egy mocskos zsidó ne ugasson!

Pénztárnál
- Kérek egy jegyet, te újfasiszta disznó!
- Neked még az anyád is pufajkás volt, úgyhogy nem adok!

Lakáson
- Egy ilyen hazaáruló mit keres itt?
- Nem téged az, biztos! Miattad be se tenném a lábam egy ilyen putriba.

Utcán
- Meg tudná mondani, merre van a Holocaust Múzeum?
- Nosztalgiázol, te vén, fasiszta köcsög?

Taxiban
- Mi a probléma külföldi barátom? Három kilométert hoztalak harmincezerért. De olyan helyre viszlek mindjárt, hogy beszarsz! Csak legyen nálad bankkártya!

Ismételje el az alábbi, egyszerű mondatot:

A tapasztalatlanabbakat tagadhatatlanabbul kell oktatásban részesíteni, a legeslegmegfellebbezhetetlenebbeknek járó szigorúsággal!


Tanulja meg a következő, utazáskor használatos magyaros párbeszédeket:

Reptéren
- Ha már csődbevittek minket, legalább a bőröndöket fosszuk ki!
- Jól mondod, testvérem!

Vasútállomáson
- Már megint sztrájkolnak!
- Hogy jutunk így haza?

Buszon
- Elment a vesekövem a zötykölődéstől.
- Meg ne hallják, mert kifizettetik veled az egészségügyi költséget!

Héven
- Ez nagyon zúg!
- He?
- Mondom, ez nagyon zúg!
- Mi zúg nagyon?
- He?

Szállodában
- Nem tudja, hova lett a bőröndöm, amíg sétáltam egyet?
- Honnan tudnám? Nem az enyém volt.

Hasznos kifejezések, elhagyatott, sötétebb utcákon:

- Segítség, meg akarnak ölni!

Reméljük, hogy ország image jellegű nyelvleckénkkel felcsigáztuk az utazókedvüket. Látogassanak el hozzánk!

 

 

Anthony Norton

Akinek nem inge, ne vegye magára

 

Rozsomák úr megtörölte verítékező homlokát, és félve nézett körül. A Lókolbász tanya holdfényben fürdött - egy lelket sem lehetett látni a környéken. A hűvös levegőben trágyaszag terjengett, marha bőgött mélabúsan, bogarak ciripeltek jókora hangerővel, és egy halálsikoly halt el a messzeségben - a szokásos vidéki hangulat volt tehát. Leült egy nemrég ásott sírhalomra és rágyújtott. Ahogy kifújta a füstöt, eszébe idézte a kínkeserves sorsát. Azért jött ide, mert meg akart halni!

Még alig múlt el húsz éves, de máris elege lett az életből. Pedig eleinte csodálatosan alakult minden: szerető családban nőtt fel, a szülei taníttatták, később lakást vettek neki, majd megnősült. Remek munkahelye lett, és élt, mint hal a vízben. Aztán egy szép napon azon kapta magát, hogy nem tud elaludni, mert a szomszédjában egész este zuborog a WC tartály. Pokoli kínjai voltak ettől, mintha az agyát szaggatták volna. A feleségét nem akarta felébreszteni, ezért inkább nyugton maradt, és virrasztott reggelig. A következő éjjelen azonban újfent megismétlődött a kellemetlen jelenség, aztán újra és újra, mintha sosem akarna véget érni. Altatókat kezdett szedni, de mit sem ért vele: esténként éber volt és feszült, nappal viszont lépten-nyomon erőt vett rajta az álom. WC tartályok jelentek meg előtte a semmiből, ettől a munkahelyén figyelmetlenné vált és egyre többet hibázott. A főnökei megfedték, a kollégáival összeveszett, az asszonyával pedig megromlott a kapcsolata - később el is vált tőle, mert rájött, hogy megcsalta a céda. (Ami nem csoda, mert az állandó kialvatlanság, na meg az idegfeszültség miatt potenciazavarok léptek fel nála.)

Később kirúgták a munkahelyéről is, a bíróság pedig az nejének ítélte oda a lakást, a kocsit és az összes vagyont, mert nem tudta bizonyítani a hűtlenséget, ráadásul elaludt egy tárgyaláson, s amikor felrázták, „töketlen vén marha" megszólítással illette a bírót, mert éppen egy WC tartályt szerelő, töketlen vén marháról álmodott, és nem tért még teljesen magához. Pénzbüntetéssel sújtották, majd kivezették a teremből - később szinte mindenéből kiforgatták - természetesen jogszerűen és kulturáltan, mint ahogyan egy civilizált társadalomban illik. Ekkor kezdett alkoholizálni.

Nem maradt semmije, valóságos földönfutóvá lett, de egyelőre még nem költözött el, csak albérletet keresett - legalábbis az ex nejének ezt hazudta, pénze ugyanis jóformán semmi se maradt. Megtűrt emberként élt a saját lakásában, ráadásul aludni így sem volt képes, mert az a fránya WC tartály még mindig zuborgott! Ekkor döntött úgy, hogy ideje szólni szomszédjának, tegyen valamit a kellemetlenség ellen. Át is ment (elég hamar), ám ekkor nagyon gonosz meglepetés érte: nem is volt szomszédja! Ők laktak ugyanis a legszélső lakásban. Ez a drámai fordulat horrorisztikus felismerést hozott a számára. Nem létezett a WC tartály! Minden bizonnyal csak a fejében zuborgott! A tudatalatti énje akart üzenni valamit. Ekkor jött rá arra, hogy megőrült. Pszichológusra sajnos nem tellett neki, így teljesen reménytelenné vált a helyzete. Összeroskadt és zokogni kezdett. Később a csalfa ex nejének tulajdonában lévő számítógépen keresztül kapcsolatba lépett egy alakkal, aki vállalta, hogy megöli őt, de csak akkor, ha utána ehet is belőle. Rozsomák úr örömmel ment bele az alkuba!

Elpöckölte a cigi csikket és keserveset sóhajtott. A sírhalom, amelyen helyet foglalt, meglehetősen kényelmetlen volt. A Lókolbász tanyára beszéltek meg találkozót, de késett a kannibál. Még ő is megváratja! Miért is ne?

- Ilyen az én formám - motyogta szomorúan.

Hirtelen óvatos léptek zaja kelt a sötétségben - nyurga alak közeledett felé.

- Csakhogy végre itt van! - élénkült fel hirtelen. - Már azt hittem, sosem jön el!
- Csendesebben - sziszegte a szőke hajú, szeplős férfi ingerülten rándítva egyet magán.
- Kannibál úr... örülök, hogy találkoztunk - mosolygott Rozsomák, miközben felállt és kezet fogott vele.
- Szólítson inkább Bölömbikának, mint ahogy a barátaim.
- Rendben, Bölömbika úr! Örülök, hogy ideért végre. Már elültem a seggem ezen a sírhalmon.
- Egy régebbi kuncsaftom földi maradványai vannak oda eltemetve. Finom volt, és legyen megnyugodva, nem szenvedett sokat. Maga se fog. Én egy komoly művész vagyok. Látja, magammal hoztam ezt a hangtompítós pisztolyt. Teljesen fájdalommentes leszek.
- Ön tényleg embereket eszik? Mit ne mondjak, ínyenc.
- Ilyen gonosz, mint én, nincs még egy a földön!
- Azért ne túlozzunk! Nemrég láttam a híradóban egy hasonló esetet. Dettó ugyanez történt: valaki meg akart halni, s egy kannibál elvállalta, hogy végez vele.
- Micsoda?! - döbbent meg hirtelen Bölömbika. - Azt mondja, ez nem egyedi szituáció?
- Sajnos ki kell ábrándítanom, mert ilyesmi már történt.

A „gonosz" ekkor leengedte a fegyverét, és káromkodott egy cifrát.

- Ez egyszerűen abszurdum! Most mi a fenét csináljak?
- Mi a baj?
- Egyéni akartam lenni.
- Manapság az igen nehéz. Nincs új a nap alatt. Na, essünk neki!
- Ne olyan hevesen! Hová siet annyira?
- Nem fog lelőni?
- Le akartam az imént, most azonban meggondoltam magam.
- De hát, miért?
- Tudja, én író vagyok.
- És?
- Úgy terveztem, megeszek pár embert, aztán ha elkapnak, börtönbe kerülök, ahol köcsögöket fogok gyártani. Leülök vagy nyolc-tíz évet az állam költségén, közben megírom az életem történetét, ami egyedien kegyetlen lesz. Ezt majd több millióért eladom, és talán még filmet is csinál rólam valami szenzációhajhász amerikai rendező, amiért szintén pénzt kapok. Aztán ha kiengednek a sittről, sztár leszek a médiában, és abból fogok megélni. Az a lényeg, hogy ne kelljen dolgoznom. Erre idejön maga, és közli velem, hogy utánzóművész vagyok csupán, mert ilyen eset már történt! A legszívesebben magamat lőném most fejbe.
- Meg ne bolonduljon!
- Őrült vagyok, ha nem tűnt volna még fel! Úgy kell rendeznünk ezt a történetet, hogy újat mutassunk vele a nagyérdemű publikumnak! Valami páratlanul aberráltat kellene kitalálnunk.
- Nem fog menni.
- Miért ne menne?
- Mert nagyon nehéz olyan aberrált kegyetlenséget kitalálni, amit már ne csinált volna meg valaki a valóságban. Egy szimpla írónak kevés hozzá a fantáziája, úgyhogy itt ülhetünk reggelig... már megbocsásson érte.
- Igaza van. Akkor esetleg valami csavarfélét vigyünk a történetbe, hogy legalább az olvasó szórakozzon. Mi lenne, ha ön feljelentene, és rögvest mennék a börtönbe? Ez akár még happy and is lehetne.
- Sajnos éppen ez történt nemrég: így bukott le az a bizonyos kannibál.
- A fenébe, ez se jött be! Ráadásul alapszabály, hogy ha már megjelenik a történetben egy revolver, akkor annak meg is kell szólalnia. Akkor viszont, mivel tegyük érdekessé ezt a sztorit?
- Mi lenne, ha én lőném le magát? Talán meglepődne rajta az olvasó.
- Értelmetlen lenne. Bírálnának miatta.
- Esetleg ha az olvasót lőnénk le?
- Fizikai képtelenség.
- Adja azt a pisztolyt és lelövöm magam!
- Snassznak fogják tartani.
- És ha maga lenne öngyilkos énhelyettem?
- Belekötnének.
- Ne mondja már, hogy ilyen szőrszál hasogatóak az emberek!
- Pedig olyanok. Ráadásul a mi novellánk az interneten lesz, úgyhogy nagyon vigyáznunk kell.
- Most mitől fél ennyire? Szerintem az irodalommal foglalkozók normálisabbak, mint az átlag!
- Biztos ön ebben? Tudja, olvasgattam hozzászólásokat mindenféle novellával kapcsolatban: egy időben ez remek szórakozásom volt, de belefáradtam, mert a gyomrom forgott néha. Láttam harmatgyenge műveket agyon dicsérni, és viszonylag tartalmas, jó sztorikat a sárba tapicskolni - mert az illető nem volt éppen tagja az egyik - másik kultúrsznob törzsgárdának.
- Tényleg van ilyen?
- Maga szerint? Aki a körön kívül esik, és nem szimpatikus, az csak kontár lehet - az ilyeneket általában dobálják, ahogy belefér. Ha pedig visszaválaszol az illető, akkor ő lesz a nagyképű bunkó, aki nem bírja a kritikát.
- Maga túlságosan kishitű! A fórumozók rendesek és jóindulatúak. Szeretik az ilyen hősöket, mint mi vagyunk. Igaz, Tisztelt Olvasó?
- Dugja vissza a nyelvét, mert megbotlik benne. Ráadásul kiesünk a sémából... persze már úgyis mindegy. Mondjuk ki inkább az igazat, az úgysem túl nagy divat. Szaros novellahősök vagyunk, semmi egyéb! Azok, akik olvasnak minket, általában nem túlzottan kíváncsiak ránk - vagy ha igen, akkor fikáznak. De szerencsére inkább azt szólják meg, aki kitalált bennünket.
- Jól teszik.
- Nem biztos, mert néha túloznak. Én sajnos láttam már igen komoly írót, sőt írónőt is meglehetősen méltatlan szituációban. Azt vettem észre, hogy az úgynevezett „hozzáértők" borzasztóan érzékeny, egoista emberek, tisztelet a kivételnek. Van köztük több olyan személy, aki mindent jobban tud másoknál. Valószínűleg önértékelési zavarokkal küzdenek, és így élik ki magukat.
- Talán Dr. Csermust kellene megkérdezni erről. Nincs túl jó véleménye egyes írói körökről. Lőjön le inkább, hogy ne húzzuk az időt!
- Tudja, kiskoromban sok jó könyvet elolvastam - folytatta Bölömbika, mintha meg sem hallotta volna a kérést. - Akadt néhány szerző, aki szinte a példaképemmé vált. De most, amint egy kicsit belülről is látom, hogy általában milyenek az „irodalmi emberek", megmondom őszintén, meghaltak a példaképeim. Nem akarok olyan lenni, mint ők.
- A mi írónk vajon milyen lehet?
- Ő csupán egy seggfej, mert feszt kimondja a véleményét.
- Kimondja? Velünk mondatja ki, ha nem tűnt volna még fel! Nehogy már szemtől szemben álljon valakivel az a gyáva féreg! Aztán meg mossa kezeit: akinek nem inge, ne vegye magára ugyebár!
- De legalább arra venné a fáradtságot, hogy magától fejezi be ezt a nagyon hülye történetet - sóhajtott Rozsomák. - Miért kell minekünk kitalálnunk, hogy mi legyen a befejezés?
- Mert egy lusta disznó!
- Egyetértek! És egyetértek még egyszer!
- Miért mondta el újra?
- Hogy legyen a novellában szóismétlés. Nehogy már a félkegyelmű állandóan ránk bízza a piszkos munkát! Ha sokat hibázunk, talán erőt vesz magán, és nem várja el, hogy a történetei önmagukat írják meg... még egyszer mondom, írják meg.
- Ez nagyon jó ötlet! - élénkült fel hirtelen a kannibál.
- Szerintem is tök jó ötlet - vigyorgott Rozsomák. - De még milyen ötlet! Ötletekben bizony nincs hiány, csak annak a szerzőnek titulált marhának nincsenek ötletei, különben nem velünk csináltatná ezt a szart!
- Ki vagy te, Orbán Viktor, hogy feszt magadat ismétled? - szóltam közbe én is. Már kezdett idegesíteni a két balfék.
- Döntsd el végre, mit akarsz! - hadonászott a revolverrel Bölömbika. - Most ki lőjön le kit? Én magamat? Ő engem? Én őt? Vagy esetleg... téged lőjünk le, te szerencsétlen?
- Tudja a faszom - vallottam be őszintén. - Nem lenne jobb, ha inkább hazamennétek? Egy kicsit már szédülök a marhaságaitoktól.
- Nem kell annyit inni, te állat! - fakadt ki hirtelen az „öngyilkosjelölt". (Persze bagoly mondta verébnek, hogy nagyfejű.)
- Ha így folytatod, kiírlak a történetből! - sértődtem meg, mint ahogyan illik. - Hullák vagytok mindketten!
- Most aztán megijedtem, te skizofrén balek!
- Gyerekek... gyerekek! Ez már nekem is színvonaltalan - próbált békíteni az emberevő, mielőtt még túlságosan elfajultak volna a dolgok. - Nem lenne jobb, ha egy kicsit moderálnátok magatokat?
- Elnézést! - legyintett egy nagyot Rozsomák. - De már a tököm ki van az ijen taplókkal!
- Ilyen taplókkal, ha nem haragszol! - kiáltottam haragosan. - Ha már fikázol, akkor legalább szabályosan tedd!
- Hogy te milyen művelt lettél hirtelen! Jó, akkor a nyelveddel, latinul lingua, tisztogasd meg a végbélnyílásomat: latinul anusomat. Elég művelt voltam, bunkókám?
- Vége a gyereknapnak! Eddig tartott a türelmem! - hörögtem magamból kikelve.

Bölömbika ekkor fejbe lőtte sajátmagát, aztán fejbe lőtte Rozsomákot is. Elég furán fejeződött be ez a történet, de csak azért, mert felbosszantottak. Kellett nekem szóba állnom ezzel a két lúzerrel! Megyek inkább a kocsmába és leiszom magam.

 

Anthony Norton

A félkarú karatemester

 

A nagy Sokk császár idején minden évben meghirdették a világraszóló karatebajnokságot, melyet egy világraszóló lakodalom kellett, hogy kövessen, majd reggelig tartó orgia.

Sokk császárnak volt egy embere (Vu Csöcs), aki szuper nindzsa fokozattal bírt. Ez a fokozat felette volt az alvó nindzsának, az ébredező nindzsának, a pálinkaivó nindzsának, az asztalra hányó nindzsának, a nyugodt sárkánynak, az ingerült sárkánynak, az idegbeteg sárkánynak, a tomboló pólóárusnak, Rambo 19-nek, de még Stophauer néninek is. Egyedül James Bond 12 állt felette, de ő még nem élt akkoriban, mint ahogy Chuck Norris se született meg.

Csöcs, mivel korának a legjobbja volt, hírnevének megfelelő módon remekül harcolt: a viadalokon sorra verte a legnagyobb mestereket. (Ezen persze senki se csodálkozott, hiszen szuper nindzsa fokozattal rendelkezett.)

Az utolsó mérkőzésen azonban szembe került a hordóhasú Dong Lengel, aki a „hordószónok” stílust képviselte. (Történelmi leírások szerint magyar politikusok képezték ki a halálosan kábító beszédekre.) A stílusa szokatlan volt akkoriban, és bizony meglepte szegény Vu Csöcsöt. Addig, addig szövegelt neki, amíg meggyőzte arról, hogy akassza fel magát. A szuper nindzsa sírva hagyta el a küzdőteret.

A közönség alig akarta elhinni a történteket, Sokk császár pedig sokkot kapott. Ahogy magához tért, megparancsolta embereinek, hogy nyilazzák le a győztest. Bele is lőttek vagy háromszáz darab nyilat, amitől úgy nézett ki, mint egy sündisznó, de túlélte, elvégre nagy tudású karate bajnok volt.

Ekkor ráküldtek vámpírokat, zombikat, T Rex felügyelőt, szamurájokat, Cápa hármat, és az egész hadsereget, végül nagy nehezen le tudták fogni. Bár alkalmazkodott a helyzethez, és felvette a „sündisznó” stílust. A vámpíroknak kiverte a fogait, így nem tudták megharapni, T Rex felügyelőt jóllakatta ellenfelei csontjaival, cápa hármat visszadobta a tengerbe, de a hadsereg végül mégis felülkerekedett rajta.

A császár rengeteget gondolkodott, mi legyen a méltó büntetése, végül úgy döntött, levágatja tőből a jobb karját.

Dong Leng, miután megcsonkították, megígérte, hogy négyszer fogja ezért elverni a császár legjobb harcosát… vagyis csak háromszor, mert egyszer már legyőzte.

A jónépek persze csak nevettek rajta. Egy félkarú nyomorék, hogy lehetne képes ilyesmire? Egyedül Ludas Matyi nem nevetett, és Rambo három is csak elmosolyodott.

Dong Leng bosszútól fortyogva tért haza, majd fáradtságot nem ismerve, magyar vállalkozóktól megtanulta a „félkarú rabló” stílust, majd jövőre ismét visszatért a versenyre.

Eleinte ekkor is kinevették, aztán persze sírtak, mert másodszor is elverte Csöcsöt! Sokk császár ekkor teljesen kikészült idegileg. Habzani kezdett a szája, és hanyatt vágva magát a trónján, hisztérikusan kiabálni kezdett. Négy ideggyógyász kellett a lenyugtatásához, de az egyiknek átharapta a torkát.

Végül azonban, némi korabeli injekció hatására, sikerült megnyugodnia, s hogy még jobb legyen a hangulata, levágatta Dong Leng másik karját is. Ekkor már a bajnok is kezdett pipa lenni, de nem adta fel: hazament, és megtanulta a pörgettyűs karatét. Briliáns lábtechnikával tért vissza a következő évben, és újra legyőzte a szuper nindzsa fokozatú ellenfelét!

Érdekes módon a császár teljesen higgadtan fogadta a kellemetlen eseményt, mivel már pszichológusok dolgoztak rajta. Megcsóválta a fejét, és udvarias hangon megkérte az embereit, hogy vágják le a bajnok jobb lábát, amit rögvest meg is tettek. „Sosem fogod négyszer elverni a legjobbamat!” - közölte ekkor mosolyogva.

Dong nem mondott rá semmit, hanem hazaszökdécselt, és megtanulta a „fél lábbal a mennyországban” stílust.

Mikor jövőre visszatért, már nem nevettek rajta, mert tudták, hogy különleges képességei vannak. Csöcs is tartott tőle, ugyanis megpróbálta kigúnyolni.

- Egy találós kérdés! - kiáltotta vigyorogva. - Se keze, se lába, mégis felmegy a padlásra, mi az? Ügyes nyomorék.
- Nagyon vicces.
- Ugyan már… azt hiszed, hogy negyedszer is nyerhetsz? Annyi esélyed sincs, mint féllábúnak a seggberúgó versenyen!
- De annyi talán van! - felelte a bajnok, majd szétrúgta a seggét.

S miután negyedszer is győzött, Sokk császár a haját tépte dühében.

- Vágjátok le a másik lábát is! - adta ki a parancsot, aztán szívinfarktust kapott és meghalt.

Dongnak levágták a másik lábát is, de cseppet se bánja, mert azóta földig ér a farka, ez pedig happy and.



 

Anthony Norton

Az elektromos talpmasszírozó gép

Tötymörgő úr fáradtan ért haza a munkából - nem érezte túl jól magát. Egy futószalag mögött dolgozni igen kimerítő dolog. Sajgott a háta, a karja, de leginkább a lábai. Most nagy hirtelen nem vágyott másra, csak némi pihenésre. Leroskadt a foteljába és bekapcsolta a tv-t. Épp valami reklámot adtak:

- El sem tudja képzelni, kedves Gábé, hogy milyen csodálatos ez a termék! - hadarta egy öltönyös, nyakkendős úriember. - Ez egy remek lehetőség!
- Ami ritkán adódik az életben.
- Úgy bizony, csak ritkán! Az őskorban talán létezett elektromos talpmasszírozó gép? Nem! El tudom képzelni szegény ősembert, amint hazatért egy fárasztó mamutvadászatból, és nem tudta megpihentetni a fáradt lábait! Mennyivel könnyebb lett volna a dolga, ha rendelkezik egy ilyen zseniális termékkel! De sajnos nem volt neki!
- Csoda, hogy túlélt az emberiség!
- Úgy van, kedves Gábé! Aki ezt a remekművet kipróbálja, az hamar ráébred arra, hogy nélküle bizony már nem tud tovább meglenni! A létezés elveszti az értelmét. Az életemet talán, de a talpmasszírozómat soha nem adom!
- Éljen a talpmasszírozó! - ujjongott a közönség.
- És ne feledjék, hölgyeim és uraim, ez csak most van! Az ókorban volt talán ilyesmi?
- Nem! - kiabálták egy emberként.
- Még csak hasonló sem. A középkorban volt esetleg?
- Nem!
- Sőt még az újkorban sem! Ez csak most van, csak itt, csak önöknek! Több százmillió éves törzsfejlődésnek kellett ahhoz végbemennie, hogy ez a csoda a birtokunkba kerüljön! Én biztosra veszem, kedves Gábé, hogy ha kimennél a világűrbe, talán hosszú fényéveket kellene utaznod, amíg ráakadnál egy olyan bolygóra, ahol már feltaláltak valami hasonló dolgot. Ráadásul ki tudja, milyen lényekre lenne kifejlesztve? Garancia lenne rá?
- Nem!
- Hát kell ez nekünk, kedves Gábé? Menjünk inkább a biztosra! Aki már kipróbálta termékünket, senki se reklamált miatta. Tudod, milyen nagyszerű dolog, amikor megfáradva hazaérkezel, beleöntöd a vizet, bedugod a konnektorba, majd bekapcsolod? A fél városban kimegy az áram, a hajad az égnek áll, a heréid pedig tiki-takit kezdenek játszani! Ezt csak az tudja, akinek volt már ebben része. Ennél több nem kell! Szinte misztikus az élmény!
- Éljen!
- Tárcsázzák az itt látható telefonszámot, és rendeljék meg most! Mindössze kilencezer-kilencszáz forintba kerül. Hát nem nevetséges? Ne feledjék, az eredeti az igazi!

Tötymörgő úr megigézve bámulta a képernyőt. Ez a felhívás neki szólt! Szinte hipnotizálva nyúlt a telefonért és tárcsázni kezdett.

Két nap múlva

Kimerülten érkezett haza a hűvös kora délutánon, de ezúttal széles mosoly ragyogott az arcán, mert várt reá a talpmasszírozó! Végre kipróbálhatta. Talán használni fogja kétszer, háromszor is, mielőtt a „lomtárba" kerülne a többi kacat közé. Most boldog volt! Lesz mivel dicsekednie a testvérének.

Elégedetten bontotta ki a terméket, és máris vizet öntött bele. Belelépett, bedugta a konnektorba, és rögvest be is kapcsolta.

A fél városban kiment az áram, a haja égnek állt, a heréi pedig tiki-takit kezdtek játszani. Az ügynök bizony nem hazudott!

Mikor véget ért az „élmény", euforikus mosollyal lépett ki a szőnyegre - ekkor érkezett meg a bátyja, Kutymorgó, aki furcsán nézett rá.

- Mi történt veled?

Tötymörgő haja még mindig az égnek állt.

- Belátok egy másik dimenzióba.
- Meghibbantál?
- Ha hiszed, ha nem, igazat beszélek! - felelte döbbenten. - Most is látok valakit. Talán szólni is tudok hozzá, bár ebben nem vagyok annyira biztos.
- Próbáld azért meg, hátha sikerül! - lelkesült fel hirtelen a testvére, aki nagyon szerette a misztikus dolgokat.
- Legyen - bólintott vidáman, és igen erősen koncentrálni kezdett. - De rusnya képed van - nézett ki végül a monitor mögül.
- Hogy beszélsz az Olvasóval?! - kiáltotta Kutymorgó felháborodva.

Bebaszott egyet neki és kihajította az ablakon. Sajnos a hetediken laktak.

Tötymörgő úr rázuhant egy kocsira és belapította a tetejét. Megszólalt a riasztó, de már teljesen mindegy volt - hősünk hamar kilehelte a lelkét. (Így már nem lesz módja használni többé az elektromos talpmasszírozót, megnyugtató viszont, hogy már kipróbálta, ezért nem hiába született meg.)

Ezt az esetet egyébként Z úr (kérte, hogy a nevét ne közöljük) sajnálta a legjobban, mert neki tört össze a kocsija.

- Elnézést kérek a Kedves Olvasótól - hebegte közben Tötymörgő sápatag arccal. - Az öcsém néha piszkosul udvariatlan tud lenni! Álmomban se hittem volna, hogy Önnek is beszól. Nem mindenki lehet matyóhímzés, ezt meg kellett volna értenie! Szóval bocs az udvariatlanságért! De elégtételt vettem rajta, aranyos, kedves, drága, zseniálisan intelligens Olvasóm!
(Nagyot nyalt, az biztos.)
Némi zavart kéztördelés után kíváncsian lesett ki az ablakon.

Odalenn emberek gyülekeztek egy összetört kocsi és egy igen ronda halott körül.

- Nagy ég, mit tettem! - csóválta a fejét bánatosan. - Most mehetek a börtönbe.

Teljesen kétségbe volt esve.

- De legalább megvédtem az Olvasót! - derült fel az arca végül.

Elégedetten bólogatni kezdett.

- Most jöttem rá, hogy én egy kurva szimpatikus novellahős vagyok!

Állítását pedig senki se kérdőjelezte meg.

Így ért véget ez a történet.

 

 

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!