Bejelentés


Anthony Norton művei Novellák, regények.











 

Most néhány olyan meditációs technikát szeretnék bemutatni, melyek némelyikét akár hétköznapi tevékenység közben is végre lehet hajtani. Rendszeres gyakorlással kedvező idegrendszeri hatásokat élhetünk át.

 

 

 

Őrszem vagyok

 

Nekem, személy szerint, ez a kedvencem. Ez a gyakorlat a "jelenlét" állapotát igyekszik megcélozni, oly módon, hogy az ember tudatosan "figyeli" önmagát, vagyis mindenféle azonosulás nélkül, úgymond "kívülállóként" szemléli a saját gondolatait, érzéseit, vagy épp a testét. A gondolatok egy idő után lecsendesednek, elnyugodnak, majd egyfajta létöröm alakul ki előbb gyengén, majd egyre erősebben. A technika segítségével egyre közelebb kerülhetünk a középpontunkhoz, így könnyebben birkózunk meg a hétköznapok gondjaival is.

 

 

Nem létezem gyakorlat

 

Képzeld el, hogy nem létezel! Ezt megteheted, mondjuk séta közben. Minden látható, érezhető, tapintható, csak te nem vagy az. Talán egy szellem vagy, aminek semmi befolyása a világra. A Nap mégis ugyanúgy felkel és lenyugszik. A fák ugyanolyan csendesek és békések, a madarak ugyanúgy szállnak, a pezsgés és a csend ugyanúgy váltogatja egymást, szinte percenként. Ha nem lennél, akkor is így zajlana minden. Ezzel a gyakorlattal az egódat tudod átmenetileg a háttérbe szorítani, mert a világ lesz a figyelmed középpontjában, nem pedig a saját problémáid.

 

 

 

A légzés figyelése

 

Állítólag Buddha ennek az egy módszernek a gyakorlásával érte el a megvilágosodást. A technika egyszerű, bár hosszútávon megvalósítani mégsem olyan könnyű. Anélkül, hogy beavatkoznánk, állandóan figyelnünk kell a légzésünket, még akkor is, ha valami hétköznapi tevékenységet végzünk. Egy idő után annyira érzékennyé válhatunk erre, hogy átélhetjük még a ki és belégzés közötti szüneteket is, így soha nem veszítjük el a tudatosságunkat, és úgymond "szereplőivé" válunk az életnek, vagyis nem azonosulunk különféle helyzetekkel, mivel az elsődleges figyelmünk minduntalan a légzésünkre irányul.

 

 

 

Test vagyok, fej nélkül

 

A figyelmedet egyre jobban a testedre kell összpontosítani, így a gondolatok helyett, mindinkább az érzelmeid kerülnek az érzékelésed középpontjába. A mentális zaj lassan elcsitul, és az addig elrejtett érzelmek a felszínre kerülnek.

 

 

Az elfogadás szíve

 

Ennél a gyakorlatnál a két hónalj közti területre kell koncentrálni. Egyre jobban a mellkasunkba kell "beélnünk" magunkat, s figyelnünk kell a légzésünkre is, amire "energiaáramlásként" kell gondolnunk, s össze kell azt kapcsolnunk az érzelmeinkkel. A nyugati emberek általában úgy végzik ezt a gyakorlatot, hogy "pozitív" energiát lélegeznek be, és "negatív" energiát lélegeznek ki. Ez általában sokaknál beválik, mivel egy idő után megindul a stressz oldás.

 

A keleti módszer viszont ennek épp a fordítottja: negatív energiát "lélegeznek be", például félelmet, fájdalmat, haragot, bánatot, és a többit, aztán ezt megtartják a szívben. A szív ugyanis, ha jól működik, mindent átalakít szeretetté, amit aztán kisugároz magából az illető. Ha például mérges valaki, akkor ezt az energiát kell megtartania a mellkasában, egészen addig, amíg teljesen elfogadja azt az érzést, és átalakítja. Ez akár napokig, vagy még tovább is eltarthat.

 

Ezt a módszert csak a nagyon elfogadó, és nagyon jóindulatú embereknek, igazi "szív embereknek" merem ajánlani. Ez egy nagyon hatékony módszer, de én például nem gyakorlom. Nem mindegy, hogy tiszta szívből jó-e valaki, vagy csak az akar lenni. Hogy rájöjj, neked való-e, ez a fajta technika, ahhoz teljesen őszintének kell lenned önmagadhoz. Persze kipróbálhatod anélkül is, de ha kellemetlen lesz, ne mond, hogy nem szóltam előre!

 

 

Az igazi forrás meglelése

 

Az életben minden energiából áll, és az összes energia benned van! Ha örülsz, amikor találkozol egy baráttal, és boldog vagy ettől, az nem a másik embertől függ, hanem tőled! A boldogság benned van. A találkozás csupán egy helyzet, aminek köszönhetően előkerült a rejtett forrásából az, ami már eleve ott volt!

 

Tehát ha kiváltanak belőled valamilyen érzést, abba menj bele, mégpedig a legintenzívebben, a helyzetet pedig, ami kiváltotta azt, hagyd csupán a "periférián". Így a "forrásban" leszel benne. Ha dühös vagy, akkor magára az érzésre figyelj, és ne a személyre, aki kiváltotta azt. Ne a látszatra menj, hanem a valódira! Ne a külvilágot, a másik embert ítéld el! Ne ítélj el senkit, sőt legyél az illetőnek hálás, amiért megmutatta, mi van benned! Válj a haraggá! És az összes érzésnél használd ezt a módszert! Befele figyelj, ne kifele! A szép ebben az, hogy a tudatod fényénél a negatív energiák feloldódnak, a pozitívak pedig megerősödnek. Ébredj a tudatára az energiáidnak!

 

 

A ciklon középpontja

 

Ez a módszer szinte az előzőnek az ellentétje is lehetne. Amikor indulatos vagy, emlékeztesd magad arra, hogy van benned egy nyugodt hely, ami érintetlen - minden hang a csendből születik.

 

Semmi sincs meg az ellentéte nélkül. Nem tudnád, hogy beteg vagy, ha nem ismernéd az egészséget. Nem tudnád, hogy zűrzavar van benned, ha nem létezne valahol a béke és a nyugalom is. Minél kintebb kerülsz a középpontodtól, annál jobban elragad a "forgószél". De a forgószél belseje mindig csendes.

 

Figyelj erre az érintetlen területre, és az indulat a perifériára szorul. Nem az a lényeg, hogy amikor ott a harag, fojtsd el, messze nem arról van szó! Engedd az érzést megnyilvánulni, de maradj meg szemtanúnak. Ez éppúgy működhet, mint az előző technika.

 

És hogyan lehetséges az, hogy ellentétes dolgok egyformán működhetnek? Úgy, hogy mindkettőben tudatosság van! Mert nem teljesen az indulat irányít, hanem van egy részed, ami felett Te rendelkezel.

 

Te döntöd el, hogy tudatosan (!) átéled az érzést, vagy tudatosan (!) kívül maradsz rajta. Tehát nem csupán az ösztön vagy, hanem a tudat is! Ha még akkor is képes vagy tudatos maradni, amikor elragadnak az indulatok, akkor így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de feloldod a gépies ösztöneidet. Furán hangozhat, de akár még egy veszekedésből is csinálhatsz meditációt.

 

S hogy melyik módszer a neked való, azt döntsd el Te, a lényeg, hogy sose a másikat okold a saját érzéseidért!

 

 

Érezd, hogy vagy!

 

Ez a módszer nem olyan egyszerű, mint elsőre hangzik. Általában nem vagyunk önmagunk tudatában. Ha azt mondod, oké, most önmagam vagyok, az csak egy gondolat. Egy elmetevékenység. Tehát ne fogalmazd meg, hanem érezd, hogy "én vagyok". Figyelj a gondolatok közötti szünetekre! Séta közben emlékezz arra, hogy vagy, érezd a saját létezésed, ne gondolkozz, ne elmélkedj! Ez a szavaktól mentes érzés, még ha néhány pillanatra is, de visszajuttat a középpontodba. S minél többet gyakorlod, annál jobban fog menni. Mindenféle tevékenységet külön kis gyakorlattá varázsolhatsz, s megeshet, hogy olyan élményeid lesznek, amit talán még LSD hatása alatt sem tapasztalnál meg, ám azt is észre fogod venni, hogy az egód gyakran közbeavatkozik.

 

 

 

Ki vagyok én?

 

Próbáld megválaszolni ezt a kérdést! Gondolom, kapásból jön egy válaszod az elmédből: szegény, gazdag, ilyen, olyan, ez vagy az. Ne állj meg a legelső válasznál! Menj tovább! Hagyd, hogy a kérdés nyílhegye egye mélyebbre hatoljon benned. Egy idő után elfogynak a válaszok, és az elme elcsöndesedik. Légüres térben leszel, és még a kérdés is abszurdnak fog tűnni. Az elme feloldódott a kérdésben, és csak Te maradtál. A szemlélő és a szemlélt összeolvadt.

 

 

Leszarom technika

 

Ezt a módszert én találtam ki. Arra való, hogy meditáció közben elvágjuk vele a másokhoz való kötődést. Az ember ezer szállal kötődik másokhoz: a szüleihez, a tanáraihoz, a gyerekeihez, a barátokhoz, az ellenségekhez, az ismerősökhöz, vagy akár a szentjeihez.

 

Ezek a mentális kötődések megakadályoznak abban, hogy önmagunkat a lehető legintenzívebben átélhessük, mivel velünk "laknak" azok az emberek, akikhez kötődünk. Rengeteg bennünk a tiltás, a bölcsesség, a vélemény, az elvárás, az előítélet, a kritika és az egyéb mentális teher, amiket mind másoktól kaptuk, és amiket ki kell szórnunk magunkból, mert ha ezekre figyelünk, akkor nem magunkra figyelünk.

 

Buddha egyszer azt mondta az egyik tanítványának:

"Ha szembetalálkoznál velem az úton, akkor ölj meg!"

 

Ezt természetesen csak képletesen kell érteni. Azt jelenti, hogy ha a tanítványnak a lelkigyakorlatai során az eszébe jutna a mester, akkor "ölje meg", vagyis semmisítse meg a szavaival, tetteivel való azonosulást, és csakis önmagára figyeljen. Buddha ezt nem tartja "önző" dolognak, hiszen ez a meditáció lényege. A világ azért pokol, mert mindenki csak másokkal foglalkozik.

 

Ha meditálsz, nem az számít, hogy más mit mond, vagy tesz, másnak mi a véleménye rólad, vagy arról, amit teszel, esetleg neked mi a véleményed magadról, vagy más mit gondolna erről vagy arról. Ez mind akadályozó tényező! Csak úgy tudsz a saját lelkedbe mélyen belemerülni, ha eldobod ezeket a gondolati mintákat.

 

Tehát: szard le!

 

Szarjál le mindent és mindenkit, aki befolyásolt valaha is ezzel vagy azzal! Szarjál le engem is! Szard le a tanáraidat, a tanítóidat, vagy bárkit, akihez valamilyen formában kötődsz! Észre fogod venni, hogy minél erősebb a kötődésed valakihez, akár pozitív, akár negatív értelemben, annál nehezebb elvágni a "kötelet".

 

Tehát nagyon fontos, hogy ne csak gondolatban... finoman próbálok most fogalmazni... "szakítsd meg velük a kapcsolatot", hanem érezd is, hogy egyáltalán nem fontos, amit mondtak, vagy tettek!  Teljesen lényegtelen! Most csak te vagy!

 

Ha valaki azt mondja, hogy "leszarom", azt általában csak az elkeseredésében mondja, és valójában egyáltalán nem "szarja le", hanem éppen ellenkezőleg: nagyon is bosszantja a dolog. Tehát jól figyelj magadra! Legyél őszinte! Tényleg ne érdekeljen senki!

 

Dobjál el minden feltételes reflexet, ami beléd nevelt az élet! Így éred el a forrást. Ez a módszer hasonló a "ki vagyok én" technikához, de itt nem direkt módon keresed magad, hanem az által, hogy elvágod a "gátló tényezőket", a mentális reflexeket, melyek a forrás elérését korlátozzák. Mert nem az vagy, akinek gondolod magad, és főleg nem az, akinek mások gondolnak.

 

Ha örömre bukkansz, vagy fájdalomra, felejtsd el, hogy kinek mi lenne erről a véleménye! Csak magadra figyelj, hisz nem másokról van szó. Te légy jelen!

 

De mi az, ami fontos most a számodra? Megfelelni akarsz? Elismerésre vágysz? "Jutalmat" vársz, vagy "büntetést" akarsz elkerülni? Reflexek működnek benned? Esetleg feladatod van, amit végre kell hajtanod? Csinálhatod nyugodtan! De közben merülj el magadban, és ne vedd túl komolyan mások véleményét! Hogyan? Nem mondom... de tudod!

 

 

Tükör módszer

 

Állj a tükör elé, és gondold azt, hogy nem te nézed a tükörképed, hanem ő néz téged. Egy idő után tényleg érezni fogod! Ez eleinte akár ijesztő is lehet, de természetesen nincs mitől félni. Ilyenkor az történik, hogy az energia, amit kifelé szoktál irányítani, visszafelé hat. Később ezt megteheted nem csak a tükörképeddel, de más dolgokkal is, például egy fával, egy virággal vagy akár egy használati tárgyal. Képzeld azt, hogy "ő" figyel téged. Harmadik fokozatban pedig lehetsz mindkét "objektum" egyszerre. Tehát lehetsz a megfigyelő és a megfigyelt együtt. Ehhez persze gyakorlás kell. Ekkor belép a harmadik állapot, a jelenlét, amikor mindkettő egyben van, és mégis kívül állsz rajtuk.

 

 

 

Ellentétek föloldása

 

 

A feszültséghez ellentétes pólusokra van szükség. Az emberek közti ellentétet pedig az ellentmondás és a meg nem értés szüli. Minden külső ellentét a belső ellentétekből fakad. Hogy oldhatjuk ezeket fel? Megpróbálom elmondani.

 

Talán tettél már olyasmit, amit már megbántál, vagy szégyellsz. Ebben az esetben belső ellentét alakult benned ki, amit, ha elfojtasz, csak erősödik.

 

Ezért képzeld el a "régebbi énedet", aki azt a bizonyos dolgot tette, és zúdítsd rá a haragodat! Képzeletben mindent lehet. Mond el "neki", miért utálod annyira! Gerinctelen volt, szemét volt, és a többi. Mond el, milyen alaknak tartod! Még akár meg is verheted képzeletben, nem számít. Tölts ezzel annyi időt, amennyit csak kell. Ez azért fontos, mert a felszínre hozod az indulataidat, amiket addig elnyomtál.

 

Aztán, ha elcsitult benned a harag, akkor "cserélj helyet" az akkori éneddel, és vizsgáld meg az okokat, hogy miért is tette, amit tett. Vizsgáld sorra az okokat! Talán féltél akkor? Ha igen, akkor miért alakult ki benned ez az érzés? Talán gyűlölet volt benned? Ha igen, akkor az miért volt, és a többi.

 

Egy idő után rá fogsz jönni, hogy a régebbi önmagad abban a helyzetben egyszerűen nem tehetett mást. De te már nem a "régi önmagad" vagy, hiszen tapasztalatokat szereztél azóta. Most például pont ez történt, ugyanis rájöttél, hogy mit miért tettél, ez pedig egy igen komoly fejlődés, mivel a reflexek helyére a tudatosság került.

 

Értsd meg a régi éned motivációit, és fogadd el "őt"olyannak, amilyen, sőt köszönd meg neki, hogy túlélt egy nehéz időszakot! Ha ő nem lett volna, akkor most te sem lennél itt. Ha gyűlölet helyet lassan szeretetet kezdesz érezni önmagad felé, akkor oldódott fel a belső konfliktus.

 

Fontos még, hogy ezeken a "lépcsőfokokon" ne csak úgy "átsuhanj", hanem hagyj elég időt az érzelmeidnek, hogy föloldódjanak. Ez hasznosabb, mintha másokon vezetnéd le az indulataid, mivel akkor nem múlnának el, csak átmenetileg visszahúzódnának, ráadásul adott esetben még következményei is lehetnének a tetteidnek.

 

(A fenti módszert egyébként nem csak az önmagunk, de mások megértésére is fel lehet használni.)

 

 

 

Kritikusod értelmezése

 

A belső konfliktus egyik komoly oka lehet, ha túl erős "kritikus" él benned. Mindenkiben él egy kritikus, mivel a nevelés alapja a tiltás, az ítélkezés, a jutalom és a büntetés. Meg kell tanulnunk, hogy mit szabad és mit nem.

 

Kritikusra szükség van, mert nélküle mindenki azt tenne, amit csak akar, az pedig ki tudja, hova vezetne. De egy túl erős belső kritikus bajt is okozhat, tehát hasznos, ha megbékélsz vele, mert nem mindegy, hogy azért kritizálnak, mert jót akarnak neked, vagy azért, mert fájdalmat szeretnének okozni.

 

A legelső lépés, hogy ismerd meg a belső kritikusod. Mit érzel, amikor kritizálod magad? Kinek a hangját hallod? A szüleidét? Esetleg egy tanárodét? Miket mond neked?

 

Képzeld el a belső kritikusod, és adj neki nevet! Így máris lehoztad egy olyan szintre, ahol már kezelhetővé válik. Ha nagyon nem vagy vele kibékülve, akkor használhatod az előző módszert. Mit érzel ezzel a személyiségalattival kapcsolatban? Beszélgess vele, hallgasd meg az érveit. Miért teszi azt, amit tesz? Ismerd meg, és fogadd el őt! Mert ha nem lenne, bajba kerülhetnél. Fogadd el, hogy hasznos, amit tesz, de sose engedd, hogy túlzásokba bocsátkozzon! Legyél "vele" kompromisszum kész! Tedd a barátoddá!

 

 

 

Láss egyben!

 

Az anyagi világban minden a részekből épül fel. Ha felépítenek egy házat, először a téglát és az egyéb részeket kell legyártani, amiből aztán felépül az egész. A lelki világban azonban éppen fordítva van: az egészből lesz a részlet. Mondhatni az istenből lett az ember. Az egységből lett a különbség.

 

Az elme hajlamos részletekre bontani, és ez nem csupán a tárgyakra, hanem az emberekre is érvényes. Felcímkéznek, aztán ez alapján a mentális kép alapján azonosítanak.

 

Az elméd labirintusából úgy is kiszabadulhatsz, hogy amikor ránézel valamire, ne csak a részeket lásd, hanem próbáld az egészet "befogni". Ha látsz egy házat, lásd az egészét, és ne fogalmazd meg magadban, hogy mit látsz. Próbáld meg az egésznek a jelenlétét átérezni!

 

Ugyanez érvényes az emberekre is. Ha látsz egy nőt, akinek jó lába van, akkor ne ő legyen a "jó lábú nő", hogy elővehesd a más hasonló nőkkel kapcsolatos pozitív vagy negatív előítéleteidet, hanem nézd az egész embert!

 

Ami pedig a legfontosabb, magadat is egészként érzékeld! Ha sokat gyakorlod, egy idő után természetessé válik, és átformálja a szemléletedet az "egész" életről.

 

 

 

Valamivé válni

 

Minden sikerről szóló könyv azt írja, hogy váljunk valamivé, vagy valakivé. Képzeljük magunkat egy gazdag, befolyásos, ilyen-olyan embernek a helyébe, éljük bele magunkat, aztán úgymond játsszuk el ezt a szerepet. Ha pedig jól csináljuk, akkor a pozitív gondolatainknak és a hitünknek megfelelően ez idővel valóra is válik.

 

A spirituális könyvek viszont ennek épp az ellenkezőjét tanítják. A "valamivé válás" ebben az értelemben ugyanis nem más, mint ego építés, ami egyszerűen fájdalomteremtést jelent.

 

Az ego mivel egy "fantom", tehát nem valódi, borzasztóan ingatag lábakon áll. Bármikor összeomolhat, ezért az alapvető érzete a félelem. Minél magabiztosabbnak látszik, annál többet veszíthet, tehát annál jobban retteg. Csak akkor érezhet egy átmeneti "boldogságot", amikor éppen eléri azt, amit akar, de aztán rögtön a félelem és az újabb sóvárgás időszaka következik.

 

Ezért van az, hogy sok milliárdosnak a világ összes pénze és befolyása sem elég, mindig többre és többre vágynak. Amíg az ego irányítja az elmét, addig csak a végtelen hatalomvágy és a rettegés lehet az ember sorsa, amíg bele nem őrül, vagy el nem pusztul. Ezek az irigyelt emberek szabályos kínszenvedésben élnek.

 

Mi értelme az anyagi javaknak, ha nem tudjuk igazán élvezni az életet?

 

A "valamivé válni" tehát spirituális értelemben nem azt jelenti, mint általában hinnénk, hanem azt, hogy tudatosan beleélheted magad bárkinek a helyébe, de közben tisztában vagy vele, hogy Te jóval több vagy, puszta szerepeknél.

 

Az egoisták túl komolyan veszik magukat, és pont ez a gyengéjük. Eggyé válnak a szerepükkel, ami aztán magával rántja őket.

 

Ezért van ennyi szenvedés a földön.

 

Tehát kezdj el játszani: képzeld el magad valami másnak! Észre fogod venni, hogy egy idő után igen könnyen beleélheted magad a különböző szerepekbe. Aztán próbálj ki valami újat! Minél több szerepet kipróbálsz, annál inkább felismered a saját "szerepeidet", amiket viszont már ösztönösen alakítasz.

 

Az elme nem rossz, csak követi a vágyaidat. Figyeld meg a vágyaid, és az elméd egymásra gyakorolt hatását! A legtöbb szenvedés a beteljesületlen vágyak miatt van.

 

Ám gondolj csak bele, hogy mi lenne akkor, ha minden vágyad egyből teljesülne! Mennyi ideig tartanád ezt "jónak"? Egy idő után már ettől fásulnál el.

 

A megoldás egyszerűnek tűnik: olyan irányba kell kondicionálnod magad, hogy mindig abban találj örömet, ami éppen van, ha pedig nem tudsz örülni egy adott helyzetnek, akkor legalább fogadd el olyannak amilyen! Így a létet éled át, nem pedig az illúziót, és a sóvárgás fájdalmát. Elmélkedj ezen!

 

 

A sikerről szóló és a spirituális könyvek egyvalamiben egyetértenek: egy kis szerencsével és rengeteg kitartással bármi lehet az emberből.

 

De amíg az egyik embert pusztán a vágyai irányítják, és elvész a szerepében, addig a másik a szerepet csupán egy játéknak tartja, egy huszadrangú dolognak, és az elsődleges figyelem mindig a lélek tisztaságára és egészségére, valamint a tudatosság erősítésére irányul.

 

Én is ezt tudom ajánlani mindenkinek: fontosak a külső célok, de sokkal fontosabb a lélek és az elme tisztasága!

 

 

 

Dinamikus meditációk

 

Ezeket a módszereket OSHO fejlesztette ki. Észrevette ugyanis, hogy a modern kor emberében rengeteg az elfojtás, ezért a régi módszerek, melyek arról szólnak, hogy csendben kell, mondjuk egy helyben ülni, már nem működnek.

 

A modern elme túlságosan le van terhelve, ezért először az elfojtásokat kell feloldani, az indulatokat kiszórni, és csak azután jöhet a béke és a csend átélése. Előbb a tombolás, és aztán a nyugalom!

 

Biztosra veszem, hogy ezek a módszerek nagyon hatékonyak! A gondom csupán annyi velük, hogy túlságosan "harsányak". Ha csak nem lakik valaki egy nagyon elhagyatott helyen, ahol nem zavar másokat, vagy nem létezik a házában egy hangszigetelt "dühöngő", akkor ezek a módszerek csak elméletben létezhetnek. Ha azonban érdekel valakit, olvassa el az alábbi könyvet, ami egyben a fenti technikáknak, és még sok más módszernek is a forrásanyaga:

 

OSHO: Meditáció - Az első és az utolsó lépés a szabadság felé

 

Forrásanyag volt még:

 

Brandon Bays: Jelenlét

 

Janette Rainwater: Az öngyógyítás művészete

 

 

Vége

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!