Bejelentés


Anthony Norton művei Novellák, regények.











Az ámokfutó

- Nincs szükség az erőszakra! - közölte Sipos János, a pszichológus, amikor betuszkolták az irodájába a beteget. - Felesleges hátracsavarni a karját. Elengedhetik nyugodtan!

- Biztos benne, doktor úr?

- Teljesen.

- Rendben, ahogy gondolja.

A jól megtermett ápolók elengedték a beteget, és zavartan összenéztek. Az alacsony, köpcös férfi megdörzsölte fájó csuklóját, és kérlelően fordult Sipos felé.

- Doktor úr, itt egy óriási félreértés van! Én nem az vagyok, akinek ezek a... akinek gondolnak!

- Valóban?

- Én lehangoltság miatt vagyok itt. Azt mondják, depresszióm van, de ez nem igaz. Egyszerűen rosszkedvű vagyok. Mindig is ilyen voltam, ez talán nem gond. Persze a hangulatjavítók, amiket szedek...

- A kartonjában az van, hogy súlyosan megsebesített négy embert egy kalapáccsal. Az egyik kis híján meghalt. Elég rosszkedvű lehetetett.

- Az nem én voltam!

- Nem maga volt? Pedig még a híradóban is megemlítették az ügyet. Úgy nevezték el, hogy a kalapácsos ámokfutó.

- Nézze... valakivel összekevernek, mert...

- Na, jól van, jól van, jól van! Maguk elmehetnek!

- Biztos benne, doktor úr?

- Unom már, hogy folyton visszakérdez! Persze, hogy biztos vagyok! Menjenek, igyanak egy kávét, vagy nézzék meg a többi beteget!

- De veszélyes lehet, ha...

- Ne törődjön vele! Tíz éve vagyok a szakmában, tudok vigyázni magamra. Nem szeretem, ha bámulnak, amikor a betegekkel beszélek. Ami azt illető, ők se nagyon nyílnak meg olyankor.

- Mégis jobb lenne, ha...

- Én vagyok az orvos, vagy maga? Találjanak valami elfoglaltságot! Engem az sem érdekel, ha a kis pöcörőjükkel kezdenek játszani, csak itt ne legyenek!

- Értem! - vont vállat a bivalyerős ápoló, és sértődötten kiment a társával együtt.

- Biztos az ajtó előtt lesznek - mosolyodott el egy pillanatra a "kalapácsos ámokfutó".

- Attól nem kell tartani. Ezek úgy el tudnak tűnni, akár Petőfi a ködben. Engem ugyan nem zavar. És magát?

- Engem még úgy sem.

- Foglaljon helyet abban a fotelban, én ideülök a másikba.

- Köszönöm szépen.

- Nemrég olvastam el a kartonját, kedves Kovács úr.

- Engem Kocsis Józsefnek hívnak.

- Nézze... örülnék neki, ha normálisan beszélnénk egymással.

- Én normálisan beszélek. Amit elolvasott, az nem az én kartonom volt.

- Pedig igazán büszke lehetne rá! Tudom, Kovács úr, hogy maga egy tisztességes családapa, aki rendesen fizeti az adót, és példás életet él.

- Nem.

- Hogy érti azt, hogy nem?

- Ott kezdődik a probléma, hogy engem nem Kovácsnak, hanem Kocsisnak hívnak. Értse már meg, doktor úr, nem az vagyok, akinek gondol!

- Ó, kik is vagyunk valójában? Ez egy nagyon érdekes kérdés.

- Engem nem a filozófia érdekel, hanem az, hogy összekevertek egy másik beteggel!

- Tudja, hány ilyet hallottam már? Nem túl fantáziátlan ez?

- Talán nem történt még betegcsere kis hazánkban?

- Történt már egy pár... tucat.

- Nem kellene leellenőrizni?

- Maga nagyon ravasz.

- Túl gyorsan ítélkezik. Én inkább kétségbeesett vagyok.

- Azt elhiszem. Szerintem maga az a fajta, aki rendesen köszön a szomszédoknak, aprópénzt dob a koldus kalapjába, és példamutató módon neveli a gyermekeit. Nem iszik, nem dohányzik, nem csalja a feleségét, nem jár koncertekre, de még kiabálni sem szokott... sehol sem engedi ki a gőzt. Talán pont ez a baj.

- Az a helyzet, hogy iszom, dohányzok, és a nejemet is megcsaltam már, aminek válás lett a vége.

- De itt a kartonjában az áll, hogy...

- Az nem az én kartonom, hányszor mondjam még el?!

- Kitart amellett a hipotézis mellett...

- Igen, kitartok! Kitartok, mert igaz!

- Látja, ez az! Ez a hevesség, ez az energia, aminek teret kellene olykor engednie. Civilizált módon persze.

- Elnézést kérek.

- Ne kérjen elnézést! Sportolni szokott?

- Időnként a távkapcsolót emelgetem.

- Nem ártana valami mást is kipróbálni. A kalapácsvetés például testhezálló lenne. Ha, ha! Bocsánat, csak némi humor.

- Baromi vicces volt.

- Látom, azt a levélnehezéket nézegeti. Még a nagymamámtól örököltem. Értékes darab. Igazi régiség.

- Nagyon szép.

- Köszönöm. De térjünk vissza a problémájához!

- Nincsenek problémáim, azon kívül, hogy lehangolt vagyok!

- Most inkább ingerültnek látszik.

- Mert ingerült vagyok... illetve lehangolt... teljesen összezavar!

- Látja, az jó, mert így a felszínre törhet, ami a mélyben van. Mi szokta dühíteni?

- Ha hülyeségeket kérdeznek!

- Látom, a humora azért még megvan. Milyen a szexuális élete?

- Teljesen normális, de semmi köze hozzá!

- Mit ért az alatt, hogy normális?

- Azt, hogy normális! Befejezné végre?

- Látom, felbőszült. Nem akartam megbántani.

- Kezd tele lenni a bakancsom magával.

- Nyugalom! Mondjon néhány dolgot, ami irritálja ebben az országban!

- Ami most a legelőször eszembe jut, azok a nagyon hülye pszichológusok, akik nem hisznek az embernek, bárhogyan is bizonygatja az igazát. Utálom, hogy összekevernek másokkal, mert semmibe néznek! Ezen kívül, ha bemegyek valami hivatalos ügyet intézni, akkor órákon át váratnak, persze sosem jó valami, tehát vissza kell mennem egy másik papírral egy későbbi időpontban, mivel minden agyon van bonyolítva... aztán, ugye nemrég lecsökkentették a fizetésemet. Egyre többet kell dolgozni, egyre kevesebbért, miközben feszt azt szajkózzák, hogy mennyit fejlődött az ország. Az utcán viszont egyre több a koldus és a hajléktalan. Persze a csalók, a trükközők élnek, mint hal a vízben. Már évtizedek óta rengetegen mennek ki külföldre, mert ott nagyobb teret kapnak, mint a saját hazájukban. Ott talán többre tartják őket. S mivel sokan kint dolgoznak, örülhetünk, mert idehaza kevesebb a munkanélküli! Idegesít az is, hogy velem fizettetik meg, amit mások lenyúlnak, és hogy kihasználják a becsületes embereket. Idegesít, hogy szinte semmilyen intézmény nem működik rendesen, mintha mindent a dilettánsok irányítanának, idegesít, hogy elpazarolják, eltűntetik az adómat, aztán én fizetem meg mások ostobaságának, pofátlanságának az árát. Idegesít, hogy hülyének néznek, hogy semmibe vesznek...

- Jó, jó, elég volt! Szerintem hagyja abba, mert itt ülhetünk reggelig! Azt hiszem, megértettem magát, Kovács úr!

- Nem vagyok Kovács, fogja már fel, könyörögve kérem!

- Rendben. Hogy szólíthatom?

- Kocsis Józsefnek hívnak.

- Értem, József! Úgy vélem, tudom, mi a baja. Ön egy hitét vesztett ember, aki csalódott az országban, a rendszerben, az emberekben, ezenkívül nem hisz már a becsületben, a tisztességben, és rengeteg harag gyülemlett fel magában.

- Nagyon jól mondja, doktor úr.

- Ez lehetett az oka a kalapácsos támadásnak. Látta az Összeomlás című filmet? Javaslom, nézze meg! Nagyon tanulságos. Kérdeznék valamit: amikor megtámadta azokat az embereket... mivel hozták ki a sodrából.

- Maga teljesen hülye?! Az előbb mondtam, hogy nem támadtam meg senkit! Világos?! Nem támadtam meg senkit!

- Értem, értem, nyugalom! Én csak a munkámat végzem.

- Elég szemét munkája van!

- Csak segíteni próbálok. Mikor hozták be ide?

- Tegnap délután jöttem. Elő voltam jegyezve. Keresse már meg a kartonomat!

- Szóval Kovács...

- Nem Kovács, hanem Kocsis! Kocsis József!

- Rendben, csak nyugalom!

Sipos doktor a kartonozó szekrényhez lépett és keresgélni kezdett benne.

- Sajnálom, de nincs ilyen nevű betegünk.

- Ez teljes őrület! Tegnap adtam oda a papírjaimat.

Az orvos visszaült a fotelba.

- Hagyjuk abba ezt az ostoba színházat, és beszéljünk komolyan! Én úgy vélem, hogy maga egy teljesen normális ember, aki feltűnően agresszív.

- Feltűnően agresszívnek tart?! Na, ez jó! Az én helyemben más már agyvérzést kapott volna! Fogja már fel, maga elmebeteg, hogy összekever valakivel!

- Látja, erről beszélek, Kovács úr! Maga feltűnően agresszív!

- A ku... anyádat! - kiáltotta Kocsis József, majd felkapta az asztalon heverő levélnehezéket, és a doktor fejére sújtott vele.

Olyan jól eltalálta, hogy Sipos megszédült, és lefordult a székről. Kocsis ekkor félrelökte az asztalt, ami kettejük útjában állt, majd odaugrott áldozatához, és az alkalmi fegyverével csépelni kezdte.

- Nem vagyok agresszív! Érted, te mocsok?! Nem... vagyok... agresszív!

Szavai közben valósággal pépesre verte a pszichológus fejét.

- Tudtam, hogy igazam van - súgta az, majd kilehelte a lelkét.

Kocsis még csak akkor eszmélt rá, hogy mit művelt. A szemeiben tomboló őrület, mintha oszladozni kezdett volna.

- Úristen!

Lassan egyenesedett fel, ám ekkor kinyílott az ajtó és egy jól megtermett ápoló lépett be rajta.

- Doktor úr, óriási tévedés történt! Ez az ember nem... a kalapácsos ámokfutó.

Döbbenten figyelte az iszonyatos rendetlenséget, és a szoba közepén heverő halottat.

- Nem! - hörögte Kocsis miközben tejesen olyanná vált, akár egy gyilkolásra kész ősember. - Én a levélnehezékes ámokfutó vagyok!

Azzal megemelte fegyverét és előrelendült.

 

 

Vége

 

Kiűzetés

Az édenkert csodálatos fái között kanyargós földösvény vezetett tova. Két fura alak sétált rajta. Nem siettek, hisz övék volt a végtelen. Az egyikük magas férfi volt, délceg alkattal, koronával a fején, a másiknak szarvai és patái voltak, de nagyon formás keblekkel rendelkezett, mert természetesen nő volt az illető. Két gyermek totyogott mögöttük, mint valami kislibák. Pajkos arcú, ártatlan szemű tünemények voltak.

- Örülök, hogy meglátogattál, negyvenmillió éve nem láttalak - szólalt meg a férfi.

- Volt egy hangyányi dolgom, de már nagyon hiányoztál nekem - válaszolt a nő, majd a mögöttük lépkedő "angyalkákra" pillantott. - Nagyon aranyos gyermekeket alkottál! - közölte elragadtatással a hangjában. - Ennivaló mindkettő.

- Megeheted őket nyugodtan! - sóhajtotta elkeseredetten a férfi.

- Mi a bajod velük? Hisz olyan drágák!

- Azok, de borzasztóan együgyűek. Mindig azt csinálják, amit mondok nekik. Bármit súgok a fülükbe, ők habozás nélkül végrehajtják. Csak egy dolgot nem értenek: ha azt sugallom nekik, hogy legyenek önállóak, akkor csak néznek, mint a birka. Kikapcsol náluk a processzor és kész. Lefagynak, vagy mit tudom én. Pedig a lelkemet leheltem beléjük, de mégsem ébrednek a tudatukra.

- Még nagyon függnek tőled. Adj nekik időt!

- Már idestova húszmillió éve tart ez az állapot.

- Ez nagyon érdekes. Tényleg csak azt tudják, amit mondanak nekik?

- Ha nem hiszed, próbáld ki!

- Rendben van - szólt a szép keblű nő. - Hogy hívják őket?

- A fiúcska Ádám, a lány pedig Éva.

- Értem, akkor Ádám... állj fejen!

A kisfiú habozás nélkül teljesítette a parancsot.

- Látod, én megmondtam! Csak azt teszik, illetve hiszik el, amire megtanítják őket.

A nő fancsalin nézett.

- Éva, te egy nagyon okos kislány vagy, mert én azt mondom neked.

Azzal materializált egy tankönyvet, majd odanyújtotta neki.

Évike csillogó szemekkel belelapozott, majd kiszámolt egy két ismeretlenes egyenletet.

- Ez van - legyintett a férfi.

- Évike, te nagyon buta vagy! - próbálkozott tovább a nő.

A kislány ekkor elsírta magát.

- Ezek tényleg mindent magukra vesznek?

- Ahogy mondod.

- Na, jó, akkor... Ádám, állj talpra, és vágd szájba Évikét!

Az eddig tótágast álló kisfiú a talpára állt végre. Ez kellemes volt neki, mert már kis híján agyvérzést kapott. Kicsit megszédült, de mihelyt helyreállta az egyensúlya, rögvest odament a kislányhoz és benyomott neki egyet. Diszkrét reccsenés hallatszott, ahogy törött az orrcsont, és a kislány a földre ült. Az orrából valósággal dőlt a vér, de csak bárgyún nézett maga elé.

- Miért nem csinál semmit?

- Mert nem mondtad neki. Adj neki valamilyen parancsot!

- Évike... Ádám megtámadott, ő az ellenséged, adjál neki!

A kislány kiabálni kezdett.

- Te szemétláda, eltörted az orromat, megöllek!

Felpattant a földről, és nekiesett Ádámnak.

- Álljatok le! - adta ki a parancsot a délceg alkatú, koronás férfi, mire mindkét gyerek megdermedt.

- Tényleg érdekes lényeket alkottál! - közölte a patás nő. - Támadnak, ha uszítják őket, fejen állnak, ha azt mondják nekik, boldogok, ha dicséretet kapnak, és szomorúak, ha szidalmat. Ezek robotok, drágám. Semmi öntudatuk nincs.

- Van az, csak nagyon mélyen. Jó lenne, ha végre a szabad akaratukra ébrednének. Csak azt nem tudom, hogy érjük ezt el!

- Küldjük le őket a Földre!

- Az kegyetlenség lenne! Ugyanazt csinálnák, mint itt. Szó nélkül követnének mindenkit. Szülőt, tanárt, papot, politikust... még a leghülyébb embereket is.

- Az a jó!

- De hát úgy szopni fognak, mint a torkos borz.

- Talán éppen erre van szükségük. Ha sokat pipálnak, majd csak rájönnek arra, hogy nekik is van szabad akaratuk és lelkük.

- Elsőre furán hangzik... - tűnődött a koronás alak. - De nem is rossz javaslat! Már csak azt nem tudom, hogyan vegyem rá őket arra, hogy a Földre menjenek! Ha csak úgy ledobom őket, ott se fognak megváltozni, bambák maradnak továbbra is.

- Talán adjunk nekik ellentétes parancsokat.

- Ezt hogy érted?

- Teremtsünk, mondjuk, egy almafát! Te megtiltod nekik, hogy egyenek róla, én pedig arra sarkalom őket, hogy megszegjék a szabályodat. Így az lesz a látszat, hogy saját maguk döntöttek. Ha pedig esznek a fáról... akkor mehetnek a Földre.

- Kicsit kegyetlen, de nincs jobb megoldás. Nem akarok újabb évmilliókat várni, amíg ezeknek szabad akaratuk lesz. Tanulják meg maguktól, mi az!

- Így egyszer talán ők is önállóak lesznek - mosolygott a nő. - Addig pedig maradjanak csak a Földön. De aztán hazavárjuk őket.

- Helyes! Tegyük, amit tennünk kell! És kitaláltam erre egy jó szót!

- Mi lenne az a szó?

- ÁMEN

 

A történet többi részét már azt hiszem, mindenki ismeri. Most pedig lehet felháborodni! Hogy miért? Mert azt mondom!

 

Vége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aljatárs. hu:

 

Az igénytelen egyedülállók társkeresője

 

 

 

 

- József vagyok, alkoholista. Tíz éve az utcán élek. Ötven éves vagyok, de kinézek vagy hetvennek. Hét darab fogam van, abból öt szuvas. Sajnos nem telik fogorvosi ellátásra, ezért reggelente flakonos borral öblögetem a számat, ami tompítja a fogfájásomat. Délre általában sakál részeg vagyok. Kukázó körutam általában délutánig tart, ez szerény, de biztos megélhetést biztosít a számomra. Jövedelem kiegészítésként koldulni szoktam. Szükségleteimet az erdőben szoktam elvégezni. Ruhám rongyos, szakadt, és meglehetősen kellemetlen szagokat áraszt magából. Szemem alatt kékes elszíneződés látszik, mert nemrég megvert valaki. Három kóbor kutya a barátom, azokkal szoktam vándorolni. Hasonlóan igénytelen, italt szerető hölgyet/hölgyeket keresek magam mellé. Kapcsolatba lehet velem lépni Bivalybasznád főterén a híd alatt, vagy a szerkesztőségen keresztül. Jeligém: Ne fürgyé le!

 

 

- Béla vagyok, börtöntöltelék. Nemi erőszakért, garázdaságért, betörésért és gyilkossági kísérletért ültem, összesen vagy húsz évet. Nemrég szabadultam, de újabb ügyem van, mert állítólag fejbe rúgtam egy nőt, aki elém állt a közértben. Házias, jó fizetésű hölgyet keresek, aki megértő és engedelmes. Tudjon jól főzni, mosni, takarítani, akár egy cseléd, és elégítse ki minden kívánságomat. Legyen masszív fejszerkezete, és bírja jól az ütéseket! Ha szereti a szexet, az előny, mert ki fogom rakni a kocsisorra. Ezt már sok nővel megtettem. Kapcsolatba lehet velem lépni az a Bivalybasznádi őrszobán, az előzetesben, vagy a szerkesztőségben meghagyott címen! Jeligém: Mazochisták előnyben!

 

 

- Ica vagyok, házasságszédelgő. Eddig öt férjemet forgattam ki a vagyonából, de újabb áldozatra várok, mert már nagyon belejöttem a tárgyalásokba. Jogász végzetséggel rendelkezem, szeretek bíróságra járkálni, és úgy tudok hazudni, hogy néha még magam is elhiszem. Családcentrikus, jó anyagi helyzetben lévő urak társaságát keresem, házasság céljából. Szeresd a gyerekeket, legyen megfelelő jövedelmed a nagy összegű gyermektartás rendszeres kifizetéséhez, és rendelkezz megfelelő ingó és ingatlan vagyonnal! Amit nyújtani tudok neked: rövid ideig tartó boldogság, aztán évekig tartó dráma és idegfeszültség, majd elszegényedés. Szeress kényeztetni, ugrálj, ha azt mondom, és bírd jól a csalódást! Név és cím a szerkesztőségben.

 

 

 

- Kati vagyok, nimfomániás. Imádom a szexet több pasival, nővel és kutyával. Balekot keresek, aki dolgozik, amíg én másokkal hempergek. Szeretek ruházkodni, vásárolni, plázákba járkálni, és szórakozni. Amit utálok: házi és egyéb munkák, főzés, gyereknevelés, vagy bármilyen hasznos tevékenység. Naiv, jóindulatú férfit keresek, akit kibeszélhetek a háta mögött a szintén könnyűvérű barátnőimnek. Életvitelemhez rengeteg szabadidőre van szükségem, ezt kéretik figyelembe venni! Szeress sokat dolgozni, és bőrgyógyászhoz járkálni!

Jelige: Legalább háromféle nemi betegségem van!

 

 

- Péter vagyok, egy lelki beteg vesztes. Ha szeretsz életunt nyavalygást hallgatni a nap majd huszonnégy órájában, akkor rám van szükséged! Egy száznyolcvan kilós, állandóan sört vedelő, tévé előtt ülő, depressziós mackó vár rád, hogy elvegye a maradék életkedvedet is. Munkanélküli vagyok, és mást se csinálok egész nap, mint szidok valamit, legyen az rendszer, kormány, ember, állat, vagy időjárás. Nekem egyszerűen semmi se jó! Imádok panaszkodni, és szükségem van rá, hogy valaki meghallgasson. Tudj jól szendvicseket készíteni, szeress sörért járkálni, és megértően hallgass végig, ha vigaszra van szükségem! Legyél jól szituált, ne várj tőlem semmit, de rögvest omolj a nyakamba, ha rád böfögök egy sör mögül! Elérhetőségeim a szerkesztőségben.

 

 

- Emma vagyok, egy nagyon menő csaj. Én semmi mással nem tudok foglalkozni, csak saját magammal. Én vagyok a szép, a jó, az okos, az ügyes, a csodálatos! Ha szeretsz embereket csodálni, akkor máris megtaláltad az ideális partnert. Legyen drága kocsid, legalább három szobás házad, és többmilliós vagyonod! Egy ilyen menő csajnak ez a minimum, ami jár! Nekem speciel semmim sincs, csak a nagy szám, de az mindent megér. Valaki egyszer azt mondta rám, hogy csupán egy repedtsarkú, falusi csitri vagyok, de ez nem igaz. Én egy nagymenő, nagystílű, nagyeszű, nagymellényű, nagyszerű ember vagyok! Imádok ömlengeni magamról, és neked az a dolgod, hogy végighallgasd! A te problémáid nem számítanak, csak Én vagyok a fontos, mert annyira lenyűgöző vagyok. Gondolom, így megérted, hogy minden idődet Én fogom kitölteni. Olyan embert várok, aki elismeri a felsőbbrendűségemet! Ha magadra ismertél, írj a szerkesztőségben meghagyott címemre!

 

 

Ferenc vagyok, fehérgalléros bűnöző. Olyan társat keresek, aki szívesen elviszi helyettem a balhét, ha lebuknék a sikkasztási, ÁFA csalási és egyéb ügyekben. Fontos, hogy ne (!) érts a könyveléshez, legyél hiszékeny, írj alá mindent, amit eléd teszek, és fogadd alázattal, ha elítélnek! Ha évek múlva kijössz a börtönből, már ne keress, mert az élet megy tovább!

Jelige: Sírig tartó szerelem.

 

 

 

 

Az Aljatárs.hu oldalon rengeteg szingli és házasságban élő ember várja, hogy kapcsolatba lépjen velük! Szerkesztőségünk örömmel segít Önnek a megfelelő partner megtalálásában!

 

 

Vége

 

 

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!