Bejelentés


Anthony Norton művei Novellák, regények.













 

 

 

 

Kedves Télapó!

 

 

Maximilian Dzseferson, tízéves kisfiú vagyok. Már nem először írok neked, mert szeretnék egy hintalovat. Jó lenne, ha idefigyelnél végre, mert kezdek ideges lenni! Javíts ki, ha tévedek, de már harmadszor jeleztem a problémámat.

 

Nem értem, hogy miért nem segítesz az ügyemben. Már közöltem azt is, hogy rajtad kívül sajnos nem számíthatok másra. A szüleimhez hiába fordulok, mert nagyon szegények. Az apukám például az idei vagyonnyilatkozata szerint tele van adósággal és szinte semmije sincs.

 

Már szóltam neki is, hogy vegye meg azt a nyavalyás hintalovat, de e helyett egy autógyárat írt a nevemre. Mit kezdjek én egy autógyárral? Azzal nem lehet játszani. Még ha matchboxot adott volna, de mindig ilyen hülyeségeket vesz nekem. Tavaly például egy csirkefeldolgozó üzemet íratott rám. Normális szerinted?

 

Nemrég egy kastélyt és egy üdülőtelepet kaptam tőle, ami száz százalékban az én tulajdonom lett. Ebből is látszik, hogy nagyon szeret, de még az üdülőtelepre se mentünk ki, hogy legalább megnézhessem. És mit érdekel engem az a sok nullás, svájci bankszámla? Én hintázni szeretnék, kérem!

 

A szüleim szinte mindenüket a nevemre íratják, nekik pedig csak egy rozzant garázsuk, és egy szobakonyhás kis lakásuk van. Ki se látszanak a szegénységből, és az apuka piros orcával, szemlesütve jár be a parlamentbe, annyira szégyelli ezt a helyzetet.

 

Miért nem szánsz meg bennünket, drága télapó? Hidd el, nem szeretnék drasztikus eszközökhöz folyamodni!

 

Komolyan mondom, hogy ha továbbra is ilyen szívtelen leszel, rád küldöm az ukránokat. Azok aztán nem lacafacáznak, ezért hálás lennék érte, ha nem vennél félvállról!

 

Még egyelőre kicsi vagyok, de ez nem marad így örökre, úgyhogy ehhez tartsd magad! A végtelenségig úgyse tudsz elbújni, szóval várom azt a hintalovat!

 

A te érdekedben mondom, hogy ne várass soká!

 

Egyre fogyó tisztelettel:

 

Maximilian Dzseferson

 

 

 

 

Kovács úr idegenben

 

 

Kovács úr világéletében nagyra tartotta a nőket. A felesége egy roppant gyakorlatias, intelligens asszony volt, aki jobban keresett, mint ő, és számtalanszor meglepte már az ügyességével. A karcsú hölgy rendszerető volt, és sokrétű. A férfi rengeteget tanult tőle.

 

Kovács úrnak ráadásul alig egy éve volt szívműtéte, amit egy nő hajtott végre, megmentve az életét. Pár hete egy fogorvosnő hozta rendbe a koronáját, és az ügyvédje is nő volt, aki remekül képviselte az érdekeit a különböző ügyeiben. Ismert női közjegyzőt, bírót, gépészmérnököt, építészt, sőt még végrehajtót is.

 

Mind e közben a legjobb férfi barátai meglehetősen monoton munkát végeztek, utána pedig feszt csak a kocsmában ültek, és a leginkább arra voltak alkalmasak, hogy trágyát hordjanak á pontból b pontba.

 

Kovács úr az élet számtalan területén megtapasztalta már a nők tehetségének különböző megnyilvánulásait. Most is egy doktornőhöz indult vizsgálatra, ám ehhez egy idegen városba kellett utaznia.

 

Ismerte ugyan a címet, de hogy pontosan merre kell mennie, azt csak nagyvonalakban tudta. Remélte, hogy hamarosan útba igazítja valaki, és bízott a helybéliekben. A vonatról leszállva elhagyta az állomás épületét, amikor meglátott egy élénkvörösre festett hajú, ötven év körüli nőt. Ő talán segíteni fog.

 

- Elnézést, asszonyom, meg tudná nekem mondani, hogy merre van a Matróz utca? - fordult oda hozzá.

- Hogyne tudnám. Ott lakik az unokanővérem.

- Nagyon jó, és hogy jutok oda?

- Mehet a Kasmír utca felé, vagy a vasúti sin mentén, de úgy messzebb van valamivel.

- Mondja inkább a közelebbi lehetőséget!

Kardoséktól előre kell menni még egy kicsit, és ott lesz mindjárt.

- Nem ismerem Kardosékat.

- Akkor menjen Pórék felé!

- Őket sem ismerem.

- Kár, pedig a nagybátyám jó barátai.

- Tudja, nem vagyok idevalósi.

- Ja, értem, akkor az OTP felé induljon inkább.

- Merre van az OTP?

- A főtéren túl.

- Hogy jutok oda?

- Ha innen megy, akkor az OTP éppen szembe lesz.

- Honnan megyek, asszonyom?

- Hát innen.

A nő a két tenyerét egymás felé fordítva maga elé mutatott. A fejében lévő képet követte.

- Ha így megy, akkor ott lesz a Hami büfé, oldalt.

Elfordult egy másik irányba és a kezével újra maga elé mutatott.

- Ha emígy megy, akkor a nagytemplom mögé érkezik.

- Miért hiszi azt, hogy én látom az ön gondolatát?

- Ej, hát a park mellett kell erre fordulnia!

Kezével félkör alakú mozdulatot tett.

Kovács úr sóhajtott egy mélyet.

- Azt meg se merem kérdezni, hogy merre van a park.

- A buszmegállóval szemben. Az ötös busz ott áll meg. Azt mindenki tudja.

- De merre kell elindulnom?

- A piaccsarnok felé.

A férfi legszívesebben káromkodott volna.

- A piacsarnok jó támpont lenne, ha tudnám, hogy hol van!

- Most mit értetlenkedik annyit? Így van a piaccsarnok, és így van srégen a csemegebolt.

Ismét mutogatni kezdett.

Kovács úr minden elszántságát elveszítette.

- Innen merre induljak? - kérdezte egy egész halk, lemondó hangsúllyal.

- Induljon előre, és mindjárt meglátja a nagytemplomot, onnan már nem lesz messze. Az a legegyszerűbb.

- Szóval induljak előre? Köszönöm szépen.

- Nagyon szívesen - felelte a festett hajú nő, és elégedett volt, hogy sikeresen útbaigazította az idegent.

Kovács úrra valami egészen mélyről jövő fáradtság ereszkedett hirtelen. Összevissza kavarogtak a gondolatai, és rég érezte ennyire elveszettnek magát. A festett hajú asszonyság pillanatok alatt lemerítette, és a tehetséges nőkkel kapcsolatos rajongását mintha elfújták volna. Ekkor azonban szembejött vele egy köpcös alak, aki történetesen férfi volt. Fásultan ugyan, de odafordult hozzá.

- Elnézést, uram, meg tudná nekem mondani, hogy merre van a Matróz utca?

- Elindul egyenesen, aztán a második utcán jobbra fordul, majd a harmadikon balra.

- Köszönöm szépen.

 

 

Vége

 

 

Pedig most kezdett érdekes lenni

 

(Egyperces)

 

 

Zinger, az álcatörp a Muforc Erdőben lakott. Egész héten a tölgyfa suttyóknak varrta az egyenruhát, most, hétvégén azonban jól esett neki a pihenés és a séta. A madárdal és a lombsusogás megnyugvással töltötték el. Egy sunyi csipkebogyó azonban nagyot kiáltott, amikor elhaladt mellette, hogy rémületében majd kiugrott a szíve a helyéről.

- Az anyádat, Kázmér, a rosszbajt hozod rám! - káromkodott dühösen.

A csipkebogyó hullámzani kezdett, aztán törp munkatársa, Kázmér jelent meg a helyén.

- Legalább a hétvégén lenne nyugtom tőled! - morgolódott Zinger.

- Figyelj már, koma, érdekes dolgot láttam - vigyorgott a másik.

- Hagyj békén!

- De Piroskáról, az erdei szűzről van szó.

- Mi van vele?

- Veszélyben lehet.

- Hogy érted ezt?

- Nemrég jött ki tőle a vadász, meglehetősen mosolygós arccal.

- És akkor mi van?

- Semmi, csak amikor az a jóságos kislány elment egy pillanatra, belopózott hozzá a farkas, nagymamának öltözve.

Zinger megtorpant.

- Igaz ez?

- Hogyne, most mindketten a faházban vannak. Gyere, lessük ki őket!

- Szóval ezért álcáztad magad? Értem már.

- Mondjuk el a varázsigét!

- Álruhában ülök, ülruhában állok, senki meg ne tudja, mi a bajt csinálok!

Az álcatörpök csipkebogyó bokrokká változtak.

- Kíváncsivá tettél, induljunk!

A két csipkebogyó bokor a közeli faházhoz settenkedett, és belesett az ablakán. A „nagymama" az ágyban feküdt, a naiv kislány pedig mellette ült egy széken, miközben csodálkozva nézte őt.

- Nem értek valamit, nagymama. Úgy megváltoztál, amióta utoljára láttalak.

- Hogy érted ezt? - kérdezte repedtfazék hangján a farkas.

- Például nagyon szőrös lett a kezed. Mit kezed... inkább mancsnak nevezném.

- Úgy gondolod, csillagom?

- Igen úgy.

- Ne is törődj vele!

A lány azonban nem nyugodott.

- Mond, nagymama... miért olyan nagy a mancsod, akár egy péklapát?

- Hogy jobban megsimogathassam a fenekedet, arany, kis Pircsikém.

A lány ezen eltűnődött. Nemrég lett nagykorú, de ilyesmit még senki se mondott neki.

- És miért olyan nagy a szemed?

- Hogy legyen mivel szemrevételeznem a melleidet.

- És miért olyan vastag az ajkad?

- Hogy megcsókolhassam a hajlataidat, kis csillag.

- És miért olyan hosszú a nyelved?

- Hogy lenyalhassam rólad a tejszínhabot, drága Piroska.

- És mond, nagymama... miért csúcsosodik úgy a takaród, akár egy sátor?

Piroska félrehúzta a paplant, és nehezen tudta nem észrevenni a nyilvánvaló tényt.

- Mond, nagymama... miért ilyen nagy a farkad?

- Hát nem tudod, Piroska?

A lány a fejét csóválta.

- Az erdőben élek. Még senki sem homályosított fel erről.

- Te tényleg nem tudod?

- Tényleg nem.

- Akkor hajolj ide, és megsúgom neked!

A farkas a fülébe suttogott Piroskának, amitől az a nevéhez méltóan egyre jobban elpirult.

- De nagymama... talán nem is vagy te nagymama?

A farkas ekkor letolta a nadrágját és elővette a fogtörőjét.

- Látod ezt, Piroska?

A lány eltátotta a száját a csodálkozástól, aztán odament az ablakhoz és leengedte a redőnyt.

Zinger törp dühösen csóválta a csipkebogyó fejét.

- Ejnye, pedig most kezdett érdekes lenni.

 

 

Vége

 

 

 

Láncdohányzás és egyéb turpisságok

 

 

Szergej köhögött egy diszkrétet, és rágyújtott egy újabb cigarettára. A Priluki volt a kedvence. Naponta több dobozzal is elszívott, főleg ha izgatott volt. Ma azonban valószínűleg nem volt rá oka.

 

Sejtette, hogy minden meghívott el fog jönni, hiszen szegények voltak, és sokak a megélhetésüket köszönték a település vezetőinek, amit nem akartak kockára tenni.

 

A nemrég beígért jutalom pedig nem volt ugyan sok, de egyes extrém esetekben akár a túlélést jelenthette néhány helybéli számára.

 

A település vezetői már évek óta mindent megtettek azért, hogy az embereket függő viszonyba kényszerítsék, és elhitették velük, hogy senki más nem tud segíteni rajtuk, csak ők.

 

Ha pedig az itt élők nem működtek együtt, akkor fennállt számukra az a veszély, hogy még azt a kicsit is elveszik tőlük, amit kaptak.

 

Megélhetés híján az ellenkezők pedig mehetnének a híd alá családostól, mert messze földön nem találnának munkát.

 

A köpcös férfi ezért biztos volt a dolgában, mégis úgy tett, mintha hálás lenne, amikor megérkeztek végre a meghívottak.

 

- Örülök, hogy eljöttetek - mosolygott rájuk kedvesen. - Remélem, elhoztátok az irataitokat.

 

Az emberek bólogattak.

 

- Talán mondanom sem kell, hogy ha valakinek eljár a szája, annak mind megisszátok a levét, úgyhogy nem akarok...

- Felesleges fenyegetőznöd, megtesszük, amit kell! - vágott közbe türelmetlenül egy szikár férfi, mire a többiek is helyeselni kezdtek.

- Jól van, Iván, benned megbízok - biccentett elégedetten Szergej, aztán rácsapott a fiatalabb férfi vállára. - Tudod, mi a dolgod!

 

Iván bólintott, aztán lehajtott egy fél vodkát, és átsétált a közelben lévő általános iskolába - ez volt a választási körzetében kijelölt szavazati helyszín.

 

Ott udvariasan köszönt a jelenlévő szavazatszámláló bizottságnak, majd igazolta magát, elvette a szavazólapot és a borítékot, aztán belépett a függönnyel eltakart fülkébe.

 

Diszkrét magányában összehajtotta a szavazólapot, és zsebre rakta, vigyázva, hogy ne gyűrődjön nagyon, majd az üres borítékkal a kezében kilépett a fülkéből a bizottság elé.

 

A választási bizottság elnökének, Borisz úrnak a szúrós tekintetétől kísérve, látványos mozdulattal beledobta az üres borítékot az urnába, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, visszatért Szergej házába, az alkalmi „főhadiszállásukra".

 

- Megvan a szavazólap? - kérdezte Szergej.

- Itt van.

- Nagyon jó - bólintott a kövérkés férfi elégedetten, aztán hátraszólt a válla felett. - Fizessétek ki!

 

Kezet fogott Ivánnal, majd kihajtotta maga előtt a szavazólapot.

- Most behúzzuk az ikszet a megfelelő helyre.

Kitöltötte az iratot, belerakta egy már előkészített borítékba és leragasztotta.

- Te jössz, Szerjózsa! - szólt egy pirospozsgás fiatalembernek. - Te ezt dobod bele az urnába!

Átnyújtotta neki a leragasztott borítékot.

- Amit ott adnak, azt idehozod! Világos? A járandóságodat csak akkor kapod meg, hogyha elhoztad az ott kapott kitöltetlen szavazólapot a borítékkal együtt.

- Rendben, értem! - bólogatott élénken a vörös arcú férfi. - Nem vagyok én hülye!

 

Azzal lehajtott egy fél vodkát és átsétált a közeli választási helyszínre.

 

Igazolta magát, elvette a megfelelő papírokat, bement velük a választófülkébe, elővette a zsebéből az előre kitöltött szavazólapot rejtő borítékot, a másikat pedig eltette. Kilépett a bizottsághoz, leadta a „szavazatát" majd visszatért a főhadiszállásukra.

 

- Elhoztad?

Szó nélkül adta oda Szergejnek a nemrég kapott borítékot és kitöltetlen szavazólapot.

- Köszönöm - biccentet a magas férfi. - Fizessétek ki! - szólt hátra az embereinek.

Berajzolta az ikszet a megfelelő helyre, majd belerakta a szavazólapot a borítékba és leragasztotta.

- Te jössz, Natasa! - mosolygott, és rágyújtott egy újabb cigarettára.

- Annyi a dolgod, hogy kicseréled a borítékokat, az ott kapottat pedig elhozod.

- A pénzt...

- Azt csak utána adjuk oda!

- Nyugalom, tudom a dolgomat. Nem kell beszarni!

 

A barna hajú, festett szemű nő bedobott egy fél vodkát, és elhagyta a házat. Szergej kifújta a füstöt. Örült volna neki, ha már túl lenne végre az egészen.

 

A lánc végén lévő legutolsó embernek kicsit többet kellesz kockáztatnia, mint a többieknek, mivel neki két szavazólapot kell bedobnia egyszerre - a sajátját és a magával hozottat.

 

Szergej úgy tervezte, hogy ezt ő maga fogja megtenni. Ha jól hajtogatja össze a papírokat egymás mellé, akkor nem fogják észrevenni a trükköt. Aztán majd ő is felveheti a megfelelő járandóságát a sikeres akcióért, persze már bankszámlán.

 

Tudta, hogy hosszú lesz a nap. Nyolcra húsz embert hívtak, kilencre tizenötöt. És hol van még az este? Szépen be volt táblázva az idejük. Úgy döntött, hogy Natasa után három szavazót küld egyszerre. Fel kellett pörgetni egy kissé a tempót. Elnyomta a cigijét és rágyújtott egy másikra.

 

­­­***

 

Borisz, a választási bizottság elnöke kortyolt egyet a műanyag flakonból, mire a mellette ülő Arkagyij orrát tüstént megcsapta a jellegzetes vodkaszag.

- Jó ez az ásványvíz - törölte meg a száját az elnök úr, és Arkagyij rögvest azon kapta magát, hogy ő is kortyol egy nagyot a saját „ásványvizéből", ami valamiért szintén vodkaillatot árasztott.

- A természet kincse.

- Ahogy mondja, kolléga - mosolygott az elnök, aztán megfogott egy borítékot, ami valamiért kicsit sötétebb színű volt, mint a többi.

 

Gyanús lett neki a helyzet, és az első gondolata az volt, hogy el kellene tüntetnie, de észrevette, hogy a másik párt egyik szavazatszámlálója őt nézi.

- Megszomjazott ön is, kollegina? - kérdezte kedélyesen, mire az egérarcú Szvetlána elvigyorodott, és megcsóválta a fejét.

 

Borisz óvatosan bontotta fel a borítékot, ügyelve arra, hogy csak ő láthassa a belőle kikerülő papír tartalmát. A papíron a következő szöveg szerepelt:

 

Tisztelt bizottság! El kell önöknek mondanom, hogy városunk korrupt vezetői csalást hajtanak végre! Rávették a szegény embereket arra, hogy az ő pártjukra szavazzanak! Az egész választás egy óriási csalás!

 

Aztán le volt írva a módszer, és az is, hogy ki szervezte az egészet.

A végrehajtók neve pedig alul volt felsorolva.

 

Borisz elnök úr kicsit pirosabbá vált a kelleténél, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy egy megfelelő pillanatban ügyesen a zsebébe gyűrje az üzenetet.

 

Csak reménykedni tudott benne, hogy több ilyen boríték nem kerül már elő, és örült neki, hogy előrelátóan hozott magával ő is pár üres borítékot - párat már diszkréten a földre ejtett. Ha szükség lesz rá, majd „megtalál" egyet-kettőt az asztal alatt.

 

Ezt azért csinálta, mert ha balul sül el valami, és nem lesz annyi szavazat az urnában, mint ahány választó megjelent itt, akkor majd azt mondja, hogy valaki nem rakta bele a szavazólapot a borítékba, ezért van itt néhány üres - így lehet majd sakkozni a végelszámolásnál.

 

Lázasan járt az agya. Azt próbálta kitalálni, hogy ki akarta feldobni őket.

 

„Na, ezért szívni fogtok!" - gondolta dühösen.

 

Nehezen tudta megérteni, hogy egyesek mit képzelnek magukról: munkát adnak nekik, meg ajándékot, erre valamelyikük képes lett volna lebuktatni az egész konspirációt, és csak a szerencsén múlott, hogy ez nem sikerült neki.

 

Kényelmetlenül fészkelődött. Ezt nem hagyhatták annyiban! A választások után szorítani kell a nadrágszíjon, mert ezek a hálátlanok nem értenek a szép szóból!

 

- Iszom még egy ásványvizet - dünnyögte halkan, és nagyot húzott a flakonjából.

 

Félelme azonban feleslegesnek bizonyult, mert a szavazatszámlálás rendre lezajlott. Egy kis trükközés még kellett ugyan a végelszámolásnál, de aztán egyenesbe jöttek a dolgok, és simán nyert a pártja. Elégedett volt.

 

Igaza volt az apjának: mindegy, milyen rendszerben élünk. Lehet kommunizmus, szocializmus, fasizmus, vagy éppen demokrácia. A nagy szavak és a méltóságteljes elvek nem érnek semmit. Az egész csak egy álca, mert mindig és mindent a pénz irányít.

 

Vége

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!