Bejelentés


Anthony Norton művei Novellák, regények.











 

Volt egyször egy szegényembör, annak egy nagyrakás kölke, és egy lógó tokájú aszonkája. Ez a család annyira koldus volt, hogy csak az ingyenes propagandaanyagokat, és a reklámkatalógusokat voltak képesek hazavinni, kultúra gyanánt. Meg hát azokkal tüzeltek is, adva egy nagyot a környezetvédelemnek. Hamar észrevették, hogy a színes újságoknak van a legdurvább füstje.

 

A ház már majdnem rájuk dőlt, mert nem volt pénzük tatarozásra, az áramot lopták, a vizet a közkútból hordták, már a parkettát is eltüzelték, ablaküveg helyet pedig fóliát használtak, és a parabolaantennájuk is rozsdásodni kezdett. Nem csoda, ha állandóan szomorúak voltak.

 

Egy napon aztán elhagyta őket a Bátor Palkó nevezetű kölkük, mert elment szerencsét próbálni. A király egy igen veszélyes küldetését akarta végrehajtani, ám hiába telt-múlt az idő, a gyerök még nem érkezett vissza. A házaspár nem foglalkozott túl sokat a dologgal, mert így legalább egy éhes szájjal kevesebb volt a családban, s mivel nem szerettek volna a tucatnyi kölkük mellé újabbat, átváltottak egy ritka, de nagyon biztonságos erotikus technikára.

 

A napjaik egyhangúan teltek. Most is, mint mindig, a rozoga székükön gubbasztottak, miközben a férfi egy ingyenes propagandaújságot olvasgatott.

- Ezt hallgasd, Aranka! - kiáltott fel váratlanul. - Folyamatosan nő az életszínvonalunk.

- Azta! - mosolygott a neje, és szégyenlősen ugyan, de simogatni kezdte magát.

- Kimagaslóak lettek a reálbérek és a szociális juttatások.

- De jó!

- A támogatási rendszerünk egyre bővül.

Az izgató szavak hatására Aranka egyre felfokozottabb idegi állapotba került.

- Nem csak a hazai gazdasági szag... emberek, hanem a külföldijek is elismernek bennünket - folytatta a férje.

- Ó, Istenem!

- A teljesítményünk felülmúl minden eddigi eredményt.

Az asszony kéjesen felnyögött.

- A GDP növekszik.

- Hol lehet azt kapni? Szeretem a nagyot.

- Erőteljes és stabil fejlődési pályára állt az ország.

A nő egyre hevesebben simogatta magát miközben valósággal vonaglott a kéjtől.

- Amíg a különböző nemzetgazdaságok folyamatosan küzdenek a recesszió, a munkanélküliség és az egyéb anomáliák ellen, addig nálunk ezek már egyáltalán nem jelentenek gondot - sorolta a férfi belelendülve. - Itt van, ne, az újságban!

Aranka görcsberándult örömében.

- Imádom a szocpolitikát!

- Amíg a régi bölcseink csak az áramot vezették jól, addig a maiak az országunkat!

A nő sikongatni kezdett.

- Vezérünk rájött arra, hogy a jelenleg irányadónak tekintett makroökonómiai megközelítések sok esetben felülvizsgálatra szorulnak, és új irányzatokat kell integrálni.

Ettől Aranka annyira felizgult, hogy alig bírt már magával.

- Bölcs vezetőnk mindenre gondol! - kiáltott a szegény ember, megadva nejének a kegyelemdöfést.

- Bölcs vezetőnk mindenre gondol! - sikoltotta a nő is, majd elélvezett.

Egy darabig csendben pihegett, aztán kíváncsian nézett a férjére.

- Neked is jó volt, drágám? - kérdezte boldogan.

- A lehető legjobb.

- Elnézést, hogy megzavarom az orgazmusukat, de Palkó már vagy három hete nem jelentkezett - lépett hozzájuk a Bátor Jankó nevű fiuk, aki a mai fiatalokra jellemző módon rendkívül tisztelettudó volt. - Magukat egyáltalán nem érdekli szegény testvérem sorsa. Kend is csak az újságot bírja olvasni napestig, hogy száradna le a töke, maga félnótás!

- Palkó már valószínűleg sosem tér vissza közénk - felelte az apa megrendülten.

- Én viszont titkon abban reménykedtem, hogy teljesíti király urunk megbízását, és akkor nem halunk éhen ebben a marha nagy jólétben.

- Naiv ábránd - sóhajtott a férfi. - A testvéredet már valószínűleg megölte a Gonosz Vakondember.

Pár pillanatra gyászos csöndbe burkolózott a család.

- Sajnálom, de az az istentelen szörnyeteg bármire képes. Azt mesélik, hogy emberfejeket őriz jókora, formalinnal töltött befőttesüvegekben.

- Talán már a mi kisfiúnk feje is köztük van! - zokogott fel Aranka. Jankó krákogott egyet.

- Úgy érzem, tenni kell valamit.

Zavartan topogott egy kicsit.

- Szóval én arra gondoltam, hogy elmegyek és bosszút állok azon a Vakondemberen, aztán kivágom a zafírsárkány szívét is, hogy enyém legyen király urunk fele vagyona.

- Nem akarom még egy kisfiamat elveszíteni! - kiáltott az asszony, de az ember csak flegmán legyintett.

- Felőlem indulhatsz! Arra van az ajtó.

- Ennyi?

- Ja.

- Akkor megyek.

- Szia.

- Máris indulok.

- Nem tart vissza senki.

- Értem én, de... útravalót nem kapok?

- Örülj neki, hogy nem rúglak seggbe! - morogta az apja.

- Jó, de azért mégis adhatnának valamit, ha már ilyen veszélyes küldetésre indulok.

- Talán már neked is feltűnt, hogy a mi családunk nem a Nemzeti Bank.

- Palkónak hipp-hopp szemüvege volt, és madárlátta lézerkardja.

- Amit magával vitt, így neked már nem maradt semmi.

- Pedig egy lézerkard nekem is jól jönne.

- Még toronyóra nem kéne?

- Nem.

- A lézerkard sajnos ritka, mint a fehér varnyú, de ismerek valakit, akinek van egy lézer nunchakuja.

- Az meg mi a bánat?

- Két fémrúdból áll, melyeket lánc köt össze. A fém rudak végéből rövid lézersugarak jönnek elő, ha a harcos úgy akarja.

- Szóval olyan, mint a hagyományos nunchaku, csak lézeres.

- Jól mondod, fiam. A fegyver elég veszélyes, még arra is, aki használja, főleg, ha nem tud vele bánni az illető.

- Ne féltsen maga engem! Kinél van az a fegyver?

- Egy Pitypangököl nevű izomorknál.

- És őt hol találom meg?

- Nekifutásos vályogvetőként dolgozik a Yuniversal Invest Menőangol Korparésönsz kft-nél.

- Szóval ennél a Korparésönsznél megtalálom a parasztot?

- Eeeegen. Csak azt nem tudom, hogy szerzed meg tőle a fegyvert.

- Az már az én dolgom.

 

***

 

A Yuniversal Invest Menőangol Korparésönsz kft-nél nagy eseményre készülődtek. A mindig fontoskodó munkafelügyelő megigazította az orrán a szemüvegét, és felemelte a kezét, hogy mindenki rá figyeljen.

- Megkérem a dolgozókat, hogy halkuljanak el! Jól van, köszönöm. Igazgatott kicsit a nyakkendőjén.

- Mint önök is tudják, társaságunkat pillanatokon belül az a megtiszteltetés éri, hogy egy világszerte elismert befektető érkezik hozzánk körülnézni... név szerint: Leszarom De Nagyívben márki.

A munkások kuncogni kezdtek.

- Ő egy igen fontos ember, ezért arra kérem önöket, hogy a nevével még véletlenül se vicceljenek, mert arra roppant érzékeny! Ha megfelelőnek találja a cégünket, akkor komoly összegekkel ruházhat be nálunk, ami jelentős hasznot hozhat a konyhára. Talán maguknak se mindegy, hogy mekkora fizetést visznek majd haza.

Az emberek bólogatni kezdtek.

- Amikor bemutatkozik, vágjanak fapofát, és viszonozzák az udvariasságát. Ezek a kékvérűek sokat adnak a formaságokra. Nem szeretném, ha leégetnének előtte. Mutassák meg neki, hogy mennyire kulturált emberek dolgoznak ennél a cégnél! Értve vagyok?

A tömegben egyetértő moraj kelt.

- Helyes. A közeljövő nagy változást hozhat a számunkra. Most elmegyek, mert egy kis meglepetést készítettem a márkinak, addig, ha lehet, akkor maradjanak csendben!

A munkafelügyelő elsietett, és rögtön utána egy ork lépett a helyiségbe, aki már nem először késett el a különböző megbeszélésekről.

- Ennek meg mi volt ilyen sürgős? - kérdezte flegmán, hüvelykujjával a háta mögé bökve. - Úgy elviharzott, mintha égne a ház.

- Egy márki jön hozzánk látogatóba - közölte vele az egyik kollégája. - Nagy ember, úgyhogy jól kell vele viselkedni.

- Hogy oda ne szarjak!

Pitypangökölnek már fenemód elege volt a fontoskodó semmirekellőkből.

- Légy vele udvarias! - kérte tőle jó szándékúan a munkatársa, mire fancsali arccal bólintott.

- Én az leszek, nyugi!

Talán tovább is beszélgettek volna, de ismét kinyílt az ajtó, és ezúttal a főnök helyettes jelent meg egy agyoncicomázott, vézna férfi társaságában.

- Erre jöjjön, kedves márki! - invitálta széles taglejtésekkel a másikat. - Most megnézheti cégünk dolgozóit. Gyakorlott kollégákról van szó, akik igazi csapatként működnek együtt.

- Remek, remek - bólogatott unottan a vézna pasas.

- Mindamellett, hogy kiváló szakemberek, mindegyikük művelt, és széles látókörű. Szeretik a kultúrát és a művészetet.

- Derék, derék.

- Itt van mindjárt... nos, igen, ő itt van.

- Pitypangököl vagyok - mutatkozott be udvariasan az izomork.

- Leszarom De Nagyívben - mosolygott a márki és kezet fogott vele.

- Mi az, hogy leszarod?! - fakadt ki sértetten a nekifutásos vályogvető. - Mindjárt pofán verlek, te köcsög!

- Félre ért, nekem ez a nevem - fagyott az arcára a mosoly a nemesnek.

- Mi a neved, balfasz? Tanulhatnál némi jó modort két trágyahordás között!

- Nem foglalkozom háztáji tevékenységekkel.

- Miféle hülye válasz ez? Te most szívatni próbálsz?!

- Én a nőket szeretem, kérem - rémült meg a másik.

- Na, most lett elegem belőled, tahó! - kiáltotta a heves vérmérsékletű ork, és szájba vágta a márkit, hogy tokostól szakította ki a mögötte lévő ajtót.

- Anyádat, te hülye paraszt!

- Mi folyik itt?! - kiáltott a munkafelügyelő, aki éppen akkor ért vissza egy ajándékcsomaggal a kezében.

Hangjából szinte sütött a rémület. Ledobta a díszdobozt a földre, majd fölé hajolt az alélt márkinak és megpróbálta magához téríteni, ami nem sikerült neki.

- Mi a fene történt?!

Idegesen rázogatta a férfit.

- Pitypangököl bevert neki egyet - felelte a Nyurga Jenő, miközben áttolta a szájában lévő rágógumit a másik oldalra.

- Ezt nem hiszem el! Csak egy percre hagytalak magatokra benneteket. Úristen, most mi lesz?

- Ez a bunkó kezdte a kötözködést! - mentegetőzött Pitypangököl felháborodva. - Fölényeskedet, meg előadta magát! Mit teszi itt a fejét?!

A munkafelügyelő már vagy húsz éve dolgozott a cégnél, de még sosem hallották káromkodni. Ezért is lepődtek meg sokan, amikor az izomorkra nézett, és a következő szavak hagyták el a szűzi ajkait:

- Ki vagy rúgva, baszd meg!

 

***

 

Pitypangököl a házában szomorkodott. Ha jól számolta, már a negyedik liter orksört nyakalta be.

- Ez a baj a főnökséggel - motyogta magában. - Tesznek ők a dolgozók igazára, csak a szájuk jár mindig. Humánum és megbecsülés... na, persze! Bele lehet szarni az egészbe, mint ahogy az a márki mondta.

Kopogtak az ajtón.

- Hagyj békén! - kiáltotta harsányan.

Nemrég rúgták ki a munkahelyéről, és egyáltalán nem érdekelte, hogy ki lehet az.

A kopogás megismétlődött.

- Mi a rákot kopácsolsz?

Dülöngélve indult az ajtó felé, de amikor kinyitotta, minden harci kedve elpárolgott, mert annyira felkavarodott a gyomra.

- A fenébe, pedig bírom az italt.

A küszöbön egy ismeretlen ember állt.

- Pitypangöklöt keresem. A munkahelyén azt mondták, hogy...

- Ki maga, és mit akar tőlem?

- Ön az? Ennek felettébb örülök. A nevem Bátor Jankó, és a Yunost Internacional Harding Companyt képviselem. A legújabb termékünket szeretném bemutatni, ami...

- Nem érdekel.

- Engedje meg, hogy...

Pitypangököl becsapta az ajtót.

- Várjon, kérem!

Jankó megrugdosta az ajtót, mire az ork egyből bedühödött. Ismét nagyra tárta a nyílászárót, hogy megreptesse kicsit az idegent, amikor hirtelen a hasához kapott.

- A picsába!

Váratlanul telibe hányta az odakint várakozó férfit, aztán zavarodottságában becsapta rá az ajtót.

- Idióta! - háborgott Jankó, és dörömbölni kezdett a falapon. - Úristen, de gusztustalan.

Harsányan kiabálni kezdett.

- Ha nem lenne nagyobb és erősebb nálam, most jól megverném!

Az ork mintha megrestellte volna magát.

- Elnézést - nyögte, és mégis kinyitotta az ajtót.

Már kezdte kicsit jobban érezni magát.

- Nem volt szándékos.

- Most aztán megnyugtatott - felelte undorodva a szegénylegény. - Na, ilyen az ügynökök élete.

- Jöjjön be, és hozza rendbe magát!

 

***

 

Pitypangököl kíváncsian nézte Bátor Jankót, aki már átöltözött, és megfogadva a jó tanácsot igyekezett összeszedni magát.

- Cégünk a maga nevét sorsolta ki a rendszerünkből. Most abban a szerencsében részesül, hogy egészen jutányos áron kaphatja meg a legújabb sikertermékünket.

Az ork szellentett egy diszkrétet, mire Jankó láthatóan elkomolyodott.

- Talán még nem ismeri ezt a zseniális találmányt, de engedje meg, hogy bemutassam!

Megköszörülte a torkát.

- Ez a remek táplálékszintetizáló a legmodernebb high-tech technológiával készült - kezdte aztán lendületesen. - Az eljárás során az eszközünket egy olyan dremosztin réteggel vonjuk be, ami évekre elegendő mennyiségben tartalmazza az összes létező vitamint és ásványi anyagot, amire szüksége van a szervezetünknek. Az adagolás teljesen automatikus. Nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem. A megfelelő táplálkozás nem csupán az egészségünket javítja, hanem a közérzetünket is.

Az ork csak pislogott.

- Mi a francot akar maga?

- Termékünket a NASA kísérletezte ki, a hosszú ideig távol lévő űrhajósok élelmezéséhez, de most végre a civilek számára is kapható a Copnifogs 2000!

- A meg mi a bánat?

A szegénylegény elfordult, és titokzatos varázsmozdulatokat tett. Amikor visszafordult, egy mogyoró nagyságú kavicsot lökött az asztalra.

- Íme, az áru!

- E lenne az? - kérdezte Pitypangököl elképedve.

- Ne tévessze meg a látszat! A Copnifogs 2000-hez csak némi vizet kell önteni, és tápláló élelmet nyerünk belőle, amit egyaránt fogyaszthatnak gyerekek, kamaszok és felnőttek. Reggeli, ebéd, vagy vacsora? A válasz: Copnifogs 2000. Fogyaszthatják lakásban, utcán, vagy a munkahelyen, sőt még az irodában is.

- Ne mondja má!

- Ezt a zseniális eszközt már a sztárok is használják.

- Tényleg?

- Ó hogyne! Évekre elegendő kalória van benne! Hallott már a kőleves történetéről?

- Még nem.

- Hála istennek. Akarom mondani... mindjárt bemutatom a működését.

Sóhajtott egy nagyot. Remélte, hogy elég részeg az ork, mert ezzel a hülyeséggel nem lesz könnyű megetetni. Palkó hallott egyszer egy szegénylegényről, aki kőből főzött levest valakinek. A trükkje az volt, hogy először belerakta a követ a fazékba, felöntötte vízzel, és odarakta főni, közben pedig rávette a balekot arra, hogy beletegyen a vízbe mindent, ami egy jó leveshez kell: sót, zöldséget, húst, stb.

 

A végeredmény egy igen ízletes ebéd volt, amiben csak egy dolog volt felesleges: a kő. Ezt a módszert azóta előszeretettel alkalmazzák fogyasztótablettáknál, és különböző egészségügyi termékeknél.

 

Megkérik a delikvenst arra, hogy szedje a tablettát, közben pedig diétázzon, mozogjon, tornázzon, és egészségesen éljen.

 

Ha nem tartja be az előírásokat, akkor nem fog lefogyni, vagy meggyógyulni, ami nem a forgalmazók hibája... ha viszont betartja őket, akkor már csak egy dolog a felesleges: a tabletta.

 

A szegénylegény örült neki, hogy Pitypangököl nem ismeri a trükköt, és remélte, hogy sikerül elcserélni vele a lézernunchakuját egy közönséges kőre.

- Na, akkor el is kezdeném. Kár, hogy nincs itt az asszisztensem. Kedves nő, aki mindenen csak ámuldozik. Ő szokott nekem segíteni, de most sajnos szabadságon van, így önt kell megkérnem rá, hogy segítsen... van itthon egy fazék?

- Persze.

- Tegyünk oda forrni egy kis vizet!

- Tőlem, nyugodtan. Időm, mint a tenger.

Az ork a konyhába invitálta a vendégét, és a tűzhelynél felforralt egy fazék vizet. Jankó belerakta a követ, majd amikor meghűlt egy kicsit, megkóstolta.

- Egész jó, de kellene még bele némi só.

- Én utálom a sót.

A szegénylegény elkomorodott.

- Mit esznek az orkok? Mi a kedvenc étele?

- A trutymó leves.

- És abban mi van?

- Mindenféle finomság.

- Például?

- Szárított csótányok, leveli békák, némi ürge húgyhólyag, és bagolyszemgolyó.

- Ínycsiklandóan hangzik.

- Mert az is. Van itthon mindből.

- Akkor bolondítsuk meg vele a levesünket!

- Rendben van!

Pitypangököl lelkesen indult el a hozzávalókért, és amikor beledobálta őket a vízbe, Jankó orrát megcsapta az elképesztő bűz.

- Nos, akkor nézzük!

A szegénylegény egy rézkanállal megkóstolta a levest, és olyan képet vágott, mint akinek görcsberándult a gyomra, mindazonáltal igyekezett leplezni az undorát. Eltakarta a száját, és sikerült leküzdenie a hirtelen rátörő öklendezési rohamot.

- Nagyon finom lett - krákogta, és megtörölte a könnyező szemét.

- Had kóstoljam meg én is! - kiáltott az izomork.

- Azt nem ajánlom.

- De miért nem?

- Mert nem, és kész.

- Ugyan már, had nézzem!

Pitypangököl ellökte az ifjút, és megkóstolta a levest.

- Egész jó, de hiányzik belőle egy kis patkánygyomor! - kiáltotta elégedetten.

Elsietett a hozzávalóért, és azt is belerakta.

Jankó már erősen émelygett.

- Kóstolja meg! - kérte tőle jó szándékúan a házigazdája.

- Köszönöm, én már megebédeltem.

- Csak egy falatot, no!

- Már annyi sem csúszna le a torkomon.

Ez igaz volt.

- Ha nem, hát nem - vont vállat Pitypangököl, és falni kezdte a levest, mégpedig olyan vehemenciával, mintha még a kanalat is le akarta volna nyelni.

Az elfogyasztott italmennyiség megnövelte az éhségét. Valósággal habzsolta a fazék tartalmát. Böfögött egy hatalmasat, mire Jankó újra öklendezni kezdett. Az ork azonban annyira mohón falta a levest, hogy a fazékban lévő követ is bekapta, és sikeresen félrenyelte.

 

A nyakához kapott, és elvörösödött a feje. Jankó rémülten ütögette a hátát, de nem ért vele semmit. Pitypangököl összegörnyedt. A szegénylegény már nem is tenyérrel, hanem ököllel püfölte a hátát. Válaszul az ork felegyenesedett, aztán pofonvágta, hogy valósággal elrepült, és a faltól kapta a másikat.

 

Ez viszont nem segített Pitypangököl állapotán, akinek egyre jobban vöröslött a feje. A szeme kigúvadt, nyakán az erek megvastagodtak, és már a halántéka is lüktetni kezdett. Előrezuhant, aztán magára rántotta a fazekat a megmaradt trutymólevessel együtt.

 

Jankó felkelt a sarokból és megrázta a fejét, hogy magához térjen a hatalmas tenyeres okozta bódulatból. Riadtan figyelte a földön heverő, magatehetetlen testet.

- Uram!

Odament hozzá, és megbökdöste a lábával.

- Uram, keljen fel!

Pitypangököl nem mozdult.

- Istenem, ez megfulladt - motyogta az ifjú. - Most mi a fenét tegyek?

Egy darabig csak feszülten gondolkodott, aztán széles mosoly öntötte el az arcát.

- De hát ez jobban sikerült, mint ahogy számítottam rá. Az eredeti kőleves trükkel csak átverni tudtam volna, így viszont kifoszthatom az egész lakását.

Elégedetten bólogatott.

- Meg kell keresnem a nunchakuját!

Izgatottan iramodott meg, és felforgatta az egész házat, végül meglelte a nunchakut egy fémdobozban, ahol némi kézpénzt is talált: kerek tizenkét rezet. Nem túl nagy összeg, de a semminél azért több. Elrakta a pénzt, aztán a nunchakunak szentelte a figyelmét. Megpörgette párszor, majd az egyik fémrúdból előcsalogatta a lézersugarat.

- Ez az!

Újra pörgetni kezdte a fegyvert, ami elég jól ment neki. Kiderült róla, hogy valóságos őstehetség. Nem volt olyan jó, mint Bruce Lee, de azért őt se kellett félteni. Félórányi gyakorlás után a nadrágszíjába tűzte a fegyvert, és elhagyta a házat.

 

Megszerezte végre, amit akart, már csak el kellett jutnia Orkföld legészakibb részére, a Gonosz Vakondember birodalmába. Jankó mindig lusta fiatal volt, aki utált kutyagolni, de azt tudta, hogy Orkföldön általában izomhajtányokkal közlekednek.

 

Egy ilyen szerkezet működéséhez igen sok energiára volt szükség, amit izomorkok biztosítottak, akik különböző kondi gépek meghajtásával töltötték fel az akkumulátort, általában menet közben. A vezető mögött ültek az utasok, azok mögött pedig az izomorkok húzták az igát. Vagy lábbal tekerték az áramfejlesztőt, vagy a bicepszüket dolgoztatták meg, de voltak persze tricepszező gépek, meg „evezőpados" és egyéb megoldások is.

 

Jankó életében csak egyszer ült izomhajtányon, és akkor sem utasként, hanem hajtóként, mert pénzt akart keresni. Hamar észrevette azonban, hogy túl gyenge az izomorkokhoz képest, és tizedannyi energiát se termel, mint ők, legalábbis a mérőműszerek szerint.

 

Ráadásul az orkok egy idő után erősen izzadni kezdtek, ami iszonyatos szagokkal járt, ezért a szegénylegény hamar felhagyott ezzel a mesterséggel, és ami azt illeti, most se szívesen utazott volna egy büdös izomhajtányon.

 

Hallott viszont egy önjáró futócipőről is, amit egy Kis Muksó nevű törpe hordott, aki olyan gyorsan bírt benne futni, hogy olimpiákat nyert meg vele.

 

Egy hasonló futócipő neki is jól jött volna. Pénze már volt valamennyi, de hol talál egy ilyen cipőt? Szomorúan nézett, aztán kipattant a fejéből az isteni szikra.

- A kínai piac! - kiáltotta a homlokára csapva. - Ott mindent meg lehet venni.

 

***

 

A kínai piacon nagy volt a nyüzsgés. Jankó szinte beleszédült a tarkabarka látnivalókba. Tudta, hogy az öreg Csüngnél sokféle mágikus eszköz kapható; talán még az is, amit ő keres. Sóhajtott egy mélyet, mert idegesítette a nyüzsgés. Alig lehetett férni az emberektől, ráadásul mindenfelé eladók karattyoltak. Némelyikük elég furcsán.

- A nevem Lio. - közölte egy pattanásos arcú alak a pultja mögött állva.

- Kit érdekel? - morogta a szegénylegény.

- Adni magának nagyot.

- Mit?

- Adni nagyot.

- Nekem egy önjáró futócipő kellene.

- Van itt, minden, kérem. Elektromos légycsapó. Ultrahangos fókacsapda. Tücsök márkájú, egyszer használatos póló.

- Maga nem figyel rám.

- De hát itt minden van, és olcó, nagyon olcó! - hadarta a kínai. - Ha egyet vesznek, az is olcó, de ha sokat, az még olcóbb!

- Ezt nem értem - ráncolta a homlokát Jankó. - A „sok" az több, mint az „egy", hogy lehet akkor olcsóbb nála?

- Nem az egynél olcóbb, hülye idegen. Átlagosan kell számolni!

- Ha szájon verlek, az nem lesz átlagos!

- Nem ijedek meg tőled, inkább elmondom a lényeget. Ha veszel valamiből tízet, az nem lesz tízszer drágább, mint az egy, amit vennél, csak lesz nála kilencszer több. Az ára. Érted már?

- Mi van?

- A tíz több mint az egy, de nálunk csak kilencszer.

- Anyád!

- Hát nem érted? Ha tízet veszel, az nálunk csak kilencszer drágább, mint az egy, tehát tíz százalékkal olcóbb. Ez nagyon olcó, kérem.

- Ha drágább, akkor hogy lehet olcsóbb? Ne akarj átverni!

- Te tényleg nagyon gyengeelméjű vagy.

- Előbb tanulj meg beszélni, valami normális emberi nyelven, aztán ugassál! Még jó, hogy nem értem, hogy mit pofázol!

Bátor Jankó egyre idegesebb lett, de a másik is feszült volt már.

- Szólok inkább nagypapa. Neki több türelme lenni ilyen idiótákhoz.

A kínai meghajolt és távozni készült, de nem tehette meg, mert az ingerült Jankó előkapta a nunchakuját, és pofán verte vele, hogy magával rántotta az egész árusítópultot.

- Anyáddal szórakozz!

A bóvli termékek szanaszét szóródtak, és a sárga bőrű fickó elájult.

Egy fiatal kínai ekkor felkiáltott és késsel döfött Jankó felé, de az rávágott a kezére a nunchakuval, majd homlokon találta, és megpördülve őt is képen törölte fegyverével, hogy felborított egy egész újságos pavilont.

 

A szegénylegényre ekkor többen is rárontottak, de nem esett kétségbe, hanem erőteljes taszítórúgással elrepített valakit, beverte a képét a nunchakuval egy másiknak, és letaglózott egy harmadikat is, aki betört fejjel zuhant el, mint akit villám sújtott.

 

Jankó egy csípődobással földhöz vágott valakit, ám a szeme sarkából észrevette, hogy egy nyurga alak a repül felé, látványos ugrórúgást hajtva végre.

 

Elhajolt előle, és őt is megütötte a fém nunchakuval, amint elszállt mellette. A sárgabőrű, vékony férfi a szomszéd pultra esett, ami szanaszét tört a súlya alatt.  A piacon ekkor kisebb ribillió támadt, ami előcsalt az árnyékszékről egy hosszú szakállú, kínai öregembert.

 

A bácsika amint meglátta, hogy mi történt, egy borotvaéles rövidkardot húzott elő.

- Most lenni véged, te mocok! Csak Csünggel nem lehet szórakozni!

Jankó előrenyújtotta a nonchakuját. Egyik kezében az egyik, a másikban pedig a másik fém rudat fogta. A lánc a fiú arca előtt volt. Az öreg már támadni akart, amikor a bal oldali fémrúdból egy piros fénysugár emelkedett ki. Az emberek felmorajlottak.

- Szent Buddhára, ez Pitypangököl lézeres nunchakuja lenni! - kiáltott fel az éltes kínai. - Hogy került ez hozzád, idegen?

- Elvettem tőle - közölte Jankó nyugodtan.

Síri csend támadt hirtelen, aztán olyasmi történt, ami még a szegénylegényt is meglepte. Az öreg Csak Csüng eldobta a kardját, majd odaszaladt hozzá és a lába elé borult.

- Taníts engem, mester!

- Mire tanítsalak?

- Hát harcolni.

- Már megijedtem, hogy beszélni.

- Jól megfizetni.

- Igen? Nekem egy önjáró futócipő kellene.

Az öreg kínai feltápászkodott, és elmélyülten húzott egyet a kecskeszakállán.

- Olyan kell, ami a Kis Muksónak van?

- Pontosan.

- Sajnos olyanunk nem lenni, de lenni nekünk egy hipp-hopp cipőnk.

- Az meg mi a bánat?

- Kell a cipőnek összeütni a két sarkát, és fennhangon kimondani, annak a helynek nevét, ahová akarunk menni, és akkor tüstént ott teremünk.

- Nagyon jó, add ide!

- És akkor tanítani engem?

- Előbb meg kell küzdenem a Gonosz Vakondemberrel.

A kínaiak felmorajlottak.

- A mester képes legyőzni őt? - döbbent meg az öreg Csüng.

- Mi sem egyszerűbb. Amint visszatérek, máris tanítani foglak, ám addig is gyakorolnod kell.

- Milyen technikát ajánl?

Jankó elkomorodott.

- Milyet is? Itt van ez a Leo vagy ki - nézett arra a pasasra, aki lehülyézte őt.

A pattanásos fiatal férfi éppen most tápászkodott fel, és szemlátomást nem volt túl jó állapotban.

- Nem Leo, hanem Lio - sóhajtott az öreg.

- Egy baromság. Verd őt szájon!

- Na de mester...

- Látni akarom a stílusodat. Így tudom csak felmérni a leginkább hozzád illő technikát.

- Értem! - csillant fel az öregnek a szeme, és egy jó irányzott ökölcsapással sikeresen betörte a fiatalabb kínainak az orrát.

- Nagyszerű, most rúgjál bele párat!

Az öreg megtette, mire Lio elszaladt.

- Milyen voltam?

- Egész jó, de ezt még gyakorolni kell. Azt javaslom, minden nap rúgjál bele Leóba vagy tízet, amíg visszajövök.

- Úgy lesz, mester.

- Most kérem azt a cipőt!

Az öreg Csüng bement egy sátorba, és egy pár, piros színű cipővel tért vissza.

- Itt is van.

- Had próbáljam föl!

A szegénylegény kivette a kínai kezéből a cipőt és felvette.

- Egész jó, csak szorít egy kicsit. Most megnézem, hogy működik-e.

Összecsapta a két cipősarkat és fennhangon elkiáltotta magát.

- Vigyél a Gonosz Vakondemberhez!

Hírtelen eltűnt, és egy fának a tetején jelent meg. A faág letört alatta és zuhanni kezdett. A föld közelében még elkapott egy ágat, de az kicsúszott a kezéből, és nagyot nyekkenve a szétcsapódó sárba zuhant. Káromkodva tápászkodott föl. A cipői váratlanul szétpukkantak. Valószínűleg nem bírták a térugrás keltette disszonanciákat. Valósággal ordított a fájdalomtól.

- Gagyi, kínai szar!

Összegörnyedt, és a lábát fájlalta. Mikor megnyugodott kicsit, kíváncsian nézet körül az új környezetében. Egy réten tartózkodott, amit furcsa fák tarkítottak. Az ágakon gyümölcsök helyett nugátszeletek, bonbonok, dobozos ivólevek és túró rudik függöttek.

 

Jankó hallott már a csodakertről, de nem hitte el, hogy valóban létezik. Észak felé fordulva egy hegyvonulatot vett észre alig húszméternyire.

Belakmározott a fákról, aztán elindult a hegyek között vezető kis ösvényen. A lábai igen sajogtak, de szinte észre se vette, annyira elvonta a figyelmét egy nem mindennapi látvány.

 

A sziklákból mindenféle alakzatokat faragtak ki, melyek rendkívül szemgyönyörködtetőek voltak. Egy képződmény tetején például egy hatalmas meztelen nőalak volt kivésve, ami mintha a sziklán feküdt volna. A kőhaja lelógott a mélybe, és olyan volt, mint egy vízesés. Másutt egy kitárt szárnyú sas látszott. Állatformák, hidak, épületek, és virágok, mindegyik színtiszta kőből. Az ifjú mélyen bement a hegyek között kanyargó, kacskaringós ösvényen.

 

Egyszer csak fémes csattogást hallott. Kíváncsian settenkedett a hang felé, és egy amorf szikla mögött meglátta a munkást. A fickó háttal állt neki. Kék overalt viselt, a kezein pedig ujjak helyett iszonyatos karmok látszottak - azokkal csapkodta a sziklát, minden egyes találat után jókora darabokat hasítva ki belőle.

 

Jankó egy darabig szemlélte az idegen tevékenységét, ám a férfi talán megérezte a tekintetét, mert váratlanul abbahagyta a munkát és szembefordult vele.

 

Az arca egy ember és egy állat arcának a keverékének tűnt, csakúgy, mint a kezei. Ujjai leginkább egy vakond karmaihoz hasonlítottak. A legfurább azonban a szeme volt, amiben valami irdatlanul mély szomorúság honolt. Jankó rögtön tudta, hogy ő a Vakondember.

- Mond csak ki, hogy ronda vagyok! - szólalt meg a lény. - Hogy olyan vagyok, akár egy torzszülött.

- Olyan vagy, akár egy torzszülött.

A lény ekkor sírni kezdett.

- Szerencsétlen Vakondembert mindenki csak bántja!

- Felesleges a rizsa, nem tudsz vele meghatni.

A férfi ekkor abbahagyta a bömbölést.

- Látom, téged nehéz átverni. Mit akarsz tőlem?

- Meg akarlak ölni.

A pasas meglepetten vonta fel a szemöldökét.

- Merész ez az őszinteség.

Már egyáltalán nem tűnt gyámoltalannak.

- Tudom, ki vagy, de nem ijedek meg tőled! - kiáltotta Jankó szenvedélyesen. - Az én fejemet sosem fogod letépni!

Fenyegetően pörgetni kezdte a lézernunchakuját.

A villódzó lézersugár csodaszép alakzatokat rajzolt a levegőbe.

- Elképesztő, ahogy bánsz azzal a fegyverrel! - áradozott a Vakondember, ami Jankót még merészebb figurákra ösztönözte.

Úgy pörgette a nunchakut, hogy öröm volt nézni, ám egy balszerencsés mozdulatnál levágta a saját fejét.

- Ez férfias küzdelem volt - ásított a Vakondember, aztán felvette a fejet a földről, hogy formalinos üvegbe tegye.

 

 

Vége

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!