Bejelentés


Anthony Norton művei Novellák, regények.













Antohny Norton

Véletlen Úr nagy játékos


Véletlen Úrról már írtam valamikor, de most kedvem támadt újra elővenni, mert valamiért mindig lenyűgöz a munkája. Véletlen Úr a legzseniálisabb mérnök, a legcsodásabb fejlesztő! Bármerre is nézek, az Ő munkájába botlok. Még akkor is, ha a tükörre téved a tekintetem.

Az ember genomja huszonhárom kromoszómapárból és körülbelül hárommilliárd DNS bázispárból áll. Ezek sejteket alkotnak, melyekből a szervezetünk felépül. Minden egyes sejtnek megvan a maga szerepe, és valami még össze is hangolja a munkájukat. Az emberi test lenyűgöző komplexitással rendelkezik, simán elbújhat mögötte bármelyik gyár, vagy nagyvállalat. Na de hogyan fejlődhet ki egy ennyire komplex rendszer csak úgy magától? Erre a kérdésre, mint oly sok másra, a tudomány „adja meg" a választ:

A sejtek csak úgy vannak - véletlenül létrejöttek. És mint az összes élőlény, ők is módosulnak az idők folyamán - természetesen maguktól. Egyes kutatók azt állítják, hogy az egész törzsfejlődést a véletlen irányítja - ezt természetes kiválasztódásnak nevezték el.

Az elmélet szerint a különböző élőlények génjei a fogantatás után, a sejtosztódáskor, olykor véletlenszerűen mutálódnak, vagyis átalakulnak... ez által az adott fajon belül, némely egyedeknél változások állnak be, például a testfelépítésben, vagy akár az egyéb tulajdonságokban.

Ezek a mutáns gének aztán véletlenszerűen keverednek az utódokban is, és mindig az életképesebb példányok maradnak fenn, majd szaporodnak el, a többi viszont elpusztul az ősemberhez képest például már mindenki mutáns. De mivel a mutáció véletlenszerű, így egyfajta vakszerencse irányítja az életet, valamint az egész törzsfejlődést. Tehát a „nagy számok törvénye" alapján bekövetkezett hiba hozza létre az új fajokat legalábbis az elmélet szerint.

Ezzel csupán annyi a bajom, hogy számtalan példa van arra, hogy a különböző fajok (gyakorlatilag az összes) célzottan alakulnak át; például egyes bogarak megtévesztően hasonlítanak a falevelekhez, mivel a rájuk vadászó madarakat így próbálják félrevezetni.

Hogy a fenében alakulhat ki egy effajta álcázási mód a puszta szerencsének köszönhetően? Vagy a bogár talán eldöntötte, hogy falevélhez szeretne hasonlítani a mintájában, a színében, az alakjában, és talán még a szagában is? Ráadásul rengeteg olyan bogár van, amelyik nem hasonlít falevélhez, és mégis túlél valahogy. Kizárásos alapon tehet ez nem jöhetett létre, ezért a "természetes kiválasztódás" elmélete itt megbukik.

A célzatosság jelensége túlságosan gyakori a természetben, hogy lehet nem észrevenni? A véletlenszerű célzatosság viszont egy ellentmondás. Az ellentmondások pedig paradoxonokhoz vezetnek. Ha az égből kövek potyognak egymásra, abból még nem lesz palota, akkor sem, ha százmilliárd év telik el időközben.

A különféle élőlények fizikai felépítése milliószor bonyolultabb egy lakóháznál, vagy mondjuk egy mechanikus gépnél. Holott a gépekhez és a házakhoz is fellelhető az összes anyag a természetben, azok mégsem kombinálódnak úgy össze véletlenül, hogy házak, vagy gépek jöjjenek létre valakinek meg kell építeni, le kell gyártania őket.

A természetes kiválasztódás pedig egy létező dolog, de közel sem magyaráz meg mindent. Túl sok a „szerencsés egybeesés" a minket körülvevő világban. A fejlettebb élőlények szervei pedig annyira bonyolult mechanizmusok, hogy nem jöhettek létre találomra, ugyanis rengeteg dolognak kell egyszerre összefüggenie. Ha egyetlen tényező nem működne célzottan, akkor az egész, összetett rendszer működésképtelenné válna.

A „véletlenszerű génmutációk" tehát, amelyek a törzsfejlődést irányítják, nagyon is tervezettnek tűnnek. Talán valami furcsa, teremtő erő arra programozta a géneket, hogy engedelmeskedjenek a lélek vágyainak, akaratának a fizikai test pedig „szót fogad" a szellem erejének olyanná formálja önmagát, amilyenre igény van.

Ha kell, akkor „fegyverekkel" látja el magát: fogakkal, karmokkal, vagy akár bonyolult összetételű mérgekkel, melyeket még egy laboratóriumban sem lenne egyszerű kikísérletezni.

Őrültségnek tűnik, de elképzelhetőnek tartom, hogy nem a test formálja ki a lelket, hanem éppen fordítva: a lélek ereje formálja ki a test szerkezetét. A lélek viszont alá van vetve egy teremtő erő akaratának. A tudományos fejtegetések néhol még tetszenek is, csupán annyi velük a gondom, hogy nagyon lyukasnak találom őket: feltűnően sok mindent írnak a véletlen számlájára. Elképzelem, mi módon fejlődhetett fel az evolúció, kizárólag tudományos szemmel nézve:

Ha létezik egy titokzatos, teremtő erő (nevezzük Véletlen Úrnak), aki anyagi halmazokból élőlényeket szeretne megalkotni, akkor minden bizonnyal leggyakrabban a szénhidrogéneket választaná „építőkockának", mert egyszerűek, de mégis sokrétűen kombinálhatóak.

Mindössze háromfajta atomból álló vegyületről van szó: szén, hidrogén és oxigén - mégis rengeteg variáns kialakítható belőle, ráadásul úgy, hogy az atomok energiaegyensúlya a negatív és a pozitív töltések között megmarad.

Kismillióféle variáns összerakható belőlük, mi által a legkifinomultabb organizmusok jöhetnek létre, mégis fennmarad az egyensúly az őket alkotó anyagi halmazok töltéseiben. Miért is gondolnánk azt, hogy ez ellentmond a természeti törvényeknek? Az egyensúly megvan az atomok között, tehát akár véletlenül is létrejöhet az egész.

Mit számít az, hogy élő organizmusok esetén milliónyi tényezőnek kell összefüggenie, ráadásul egyéb elemek is beépülnek a testet felépítő szerkezetbe: például nitrogén, foszfor, nátrium, kálium, vas, klór, magnézium, és a többi... persze ezek szintén véletlenül csatlakoznak „társaikhoz", ám véletlenül szerepük is van persze.

A szénhidrogénekből, szénhidrátokból és egyéb anyagokból tehát véletlenül sejtek alakulnak ki, azok véletlenül osztódni kezdenek (a jó ég tudja, mi módon), majd összekapcsolódnak igencsak bonyolult rendszerekben. Belőlük aztán véletlenül szövetek fejlődnek: lágy és kemény részek, folyékony és szilárd halmazok, ezek szintén csatlakoznak egymáshoz egy találomra megadott genetikai minta alapján, melyből szervek és szervrendszerek alakulnak ki - természetesen valahogyan közöttük is kapcsolatok létesülnek -; és hipp-hopp, mindenféle változatos élőlények népesítik be bolygónk szabad földjét. Mi ez, ha nem szerencse?

Ha önfenntartó, biológiai szervezeteket szeretne Véletlen Úr kialakítani, akkor először is meg kell találni a megfelelő energiaforrást sivár univerzumunkban. A csillagok fénye éppen megfelelőnek tűnik erre a célra. Véletlen Úr munkához lát tehát: létrehozza a növényeket, melyek a napfényből, a levegőből és a vízből nyert energiát a saját működésükhöz használják fel, és véletlenül az is megoldódik, hogy ezek az organizmusok szaporodni tudjanak.

Ez már elég csodálatra méltó véletlennek számít, ám ezek a lények még nem eléggé kifinomultak, még nem képesek túlságosan komoly érzelmekre és tapasztalásokra, ezért megjelennek véletlenül a növényevők, akik galád módon belőlük nyerik az energiát.

Ám, hogy nekik se legyen fenékig tejfel az életük, megjelennek rájuk a ragadozók is, természetesen szintén véletlenül. Ezek a találomra kialakult élőlények aztán versengeni kezdenek egymással a túlélésért, és egyre fejlődnek, talán mondanom sem kell, hogy véletlenszerűen - ez az egész elképzelés sajnos nem csupán egy rossz vicc, hanem a tudomány által elfogadott, hivatalos álláspont. Minden komoly tudós, minden igazi nagy gondolkodó ezt tartja reálisnak. Nagyon buta lehet az a személy, aki meg merné ezt kérdőjelezni. Mert a véletlen már csak ilyen: néha bizony csodákra képes.

Véletlen Úr lenyűgöző munkája lépten-nyomon tetten érhető. Ott van a felfoghatatlanul hatalmas univerzumban éppúgy, mint a legparányibb élő sejtben, vagy akár önmagunkban. Benne van mindenben, amit ismerünk. Az emberi elme összes törekvése pedig jóformán csak arra irányul, hogy letagadja személyének létezését. Pedig igen durván „kilóg a lóláb". Akkor miért? Miért akarja az eszünk letagadni, hogy van? Ezt ne kérdezzék tőlem! Erre a kérdésre nem tudom a választ.

 

 

 

 

 

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!