Bejelentés


Anthony Norton művei Novellák, regények.











Köztes lét

 

Roland lovag éles szúrást érzett, amint áthatolt a hasfalán a kardpenge. Sikoly hagyta el az ajkát és elzuhant. A földön fekve összegömbölyödött, akár egy sündisznó. Szájából vérhab fröccsent, amint kilehelte a lelkét. Még hallotta a kardok csendülését, az ordításokat, és a haldoklók hörgését, aztán kiemelkedett a testéből, és a levegőben lebegve eltávolodott a csatától. Kicsit olyan érzése volt, mintha kötéllel húzták volna. A színek valamivel világosabbak lettek előtte, ami leginkább az égbolt kékjére volt érvényes. A testét könnyűnek érezte. Megpróbált leereszkedni a földre, ami rövid koncentrálás után sikerült neki. Csak nehezen fogta fel, hogy mi történhetett vele.

- Meghaltam volna?

Félelem mart bele, miközben a távolba révedt. Messze előtte a harcosok még mindig küzdöttek egymással.

- Segítenem kell a farkasoknak!

Elindult a csata irányába, amikor egy érdekes alagút jelent meg előtte. Sötét volt, ám fény derengett a végén, és a tér furcsán elmosódott körülötte. Egy megnyugtató erő hívogatta magához. Áhítatos tekintettel indult el, amikor valaki harsány hangon rákiáltott.

- Állj meg, testvérem!

Öröm árasztotta el a szívét, mert megismerte a nagymester hangját.

Mosolyogva fordult meg.

- Mennem kell a fénybe.

- Nem szabad!

- Miért nem?

- Láttam, amint az ellenségeink is keresztülmentek a járatokon.

És valóban: több hasonló alagút is megnyílott távolabb, a holtak szellemei pedig sorra áthaladtak rajtuk.

- Mi folyik itt, mester?

A hithű lovag megszokta már, hogy a vezére mindenre tudta a választ.

- Ez a sátán csapdája. Magához akar csalogatni bennünket.

- De az a fény annyira...

- Ne hagyd magad félrevezetni!

Roland ekkor észbe kapott.

- Mester, te már tegnap meghaltál. Miért vagy még mindig itt?

- Azért, hogy figyelmeztesselek. Több harcostársunkat is megpróbáltam már visszatartani, de sajnos... átmentek a fényhez. Te azonban erős vagy, Roland! Te vagy az egyetlen, aki betartottad a szüzességi fogadalmat. Tudod, hogy igazat beszélek. Nem engedhetsz a gonosz csábításának!

- Őszinték a szavaid. Eddig is megbíztam benned, most viszont biztosan tudom, hogy igazat mondasz. Miért van ez így?

- Itt nem lehet hazudni.

- Honnan veszed ezt?

- Péter is meghalt, meg Mihály. Beszéltem velük mielőtt átmentek a tudod hová... az ördöghöz.

Roland érezte a szívszorító fájdalomhullámokat, amik Tamás nagymester szívéből áradtak.

- Mihály és Péter... nem tudtak hazudni nekem. Egyszerűen megéreztük egymás gondolatát. Ez az ördög praktikája, semmi kétség.

- Isten miért nem véd meg bennünket?

- Talán próbára akar tenni, még egyszer, utoljára.

- Ez hihetően hangzik.

Roland eltávolodott az alagúttól, mire az kis idő elteltével eltűnt.

- Gratulálok, fiam.

- És most mit teszünk?

- Semmit, csak várunk.

- Mire?

- Az Úr előbb-utóbb elküldi hozzánk egy angyalát, aki elvisz bennünket a mennyországba. Rászolgáltunk mindketten.

- Igazad van. Több száz anyaszomorítóval végeztünk már, megérdemeljük a jutalmat.

 

 

Két hét múlva

 

Roland és Tamás előbb hazalátogattak, aztán bejárták a környező városokat, falvakat. Emberek között sétáltak, akik nem látták őket. A két harcos nagyon könnyen tudott mozogni. Olykor elég volt egy erősebb gondolat, és iszonyatos távolságokat tettek meg pillanatok alatt. Egy idő után azonban kezdtek elnehezülni és lelassulni, aztán egyszer csak megtörtént a kellemetlen csoda: szinte ledermedtek, amikor megjelent az alagút, és magához kezdte húzni őket. A férfiak acélos akarattal eltávolodtak a gonosz erőtől, de nagyon kimerültek. Később észrevették, hogy energiát tudnak rabolni az emberektől. Amikor a közelükbe mentek, sokkal élénkebbé váltak, főleg, ha ösztönösen magukba szedték az erejüket. Ilyenkor azok legyengültek, ők pedig ismét sebesebb mozgásba tudták hozni magukat. Volt néhány illető, akire szinte rájártak, és rendszeresen lecsapolták az életerejét. Roland a leginkább az egyik fiatal papnövendéket kedvelte. Nagyon kellemes energiái voltak, és a mentalitása is hasonlított az övéhez. Amikor beleállt az aurájába, szinte felvillanyozódott tőle. Aztán észrevett egy apácát, és valami egészen elképesztő, ördögi hatalom vett rajta erőt.

- Kell az a nő! - kiáltotta, mire a fiatal paptanonc is kimondta ugyanazokat a szavakat.

- Mit csinálsz, testvér? - kérdezte a nagymester, aki pár méterrel odébb állt tőlük.

- Még sosem voltam nővel.

- Bírd ki még egy kicsit! A mennyországban mindent megkapsz.

- És meddig bírjam még?! Már régen át kellett volna mennünk azon az alagúton.

- Nem mondhatsz ilyet!

- Te könnyen beszélsz, mert már kiélted magad! Látom a gondolataid, ismerem az életed. Hiszel a mennyországban, de mi van, ha tévedsz?

- Elhallgass!

- Nem hallgatok el! Már hetek óta bolyongunk, ennek semmi értelme!

- A sátán beszél belőled!

- Na persze! Éveken át bolondítottatok: szent háború, meg szüzességi fogadalom. Úgy éltem le az egész életemet, hogy sosem ismertem meg a szerelmet. Pedig az még a parasztoknak is kijár.

- Mit csinálsz, Roland?

- Nem tudom, de nagyon akarom!

A szikár férfi beleállt a fiatal papnövendék testébe, mire az megmerevedett, és tágra nyíltak a szemei. Előbb csodálkozva nézett körül, aztán perverz mosoly áradt szét a képén.

- Elkapom a kicsikét.

 

 

Másnap

 

A főinkvizítor idegesen dobolt az ujjaival az asztal tetején.

- Azt mondod, nem bírtak vele? - kérdezte az előtte álló nyurga paptól.

- Miután erőszakot tett az apácán, bemenekült egy pajtába. A feldühödött helyiek megpróbálták elkapni, ezért utána siettek. Az egyikük egy kétkezes pallost vitt magával, de az átokfajzat elvette tőle, és miszlikbe vágott vele nyolc keménykötésű férfit, pedig még harcosok is voltak köztük. Akik látták az esetet, azt állították, hogy olyan hévvel küzdött, mint a szent katonák szoktak, amikor átjárja őket az Úr hatalma. Alig lehetett látni a pengéjét, ráadásul túlságosan szakszerűen forgatta fegyverét, mintha tanulta volna valahol.

- Pedig ő...

- Még életében nem vívott, uram, ezt bizton állíthatom.

- Az ördög van a dolog mögött, semmi kétség.

- Sajnos már nem először fordult elő démoni megszállás, de hogy még egy fiatal papot is...

- Nem nézem ki abból a kölyökből, hogy levágott nyolc embert.

- A megnövekedett testi erő gyakori ilyenkor, nagyúr. Láttam egyszer egy nőt, aki messze hajított egy termetes férfit, amikor megszállta a démon.

A főinkvizítor sóhajtott egy mélyet.

- Ha megtartjuk a tárgyalást, tudod mi lesz a vége.

- Máglya - bólintott a másik.

- Sajnálom, de nem tehetünk kivételt. Ha elragadta a gonosz, akkor gyenge a lelke.

- Tudom, hogy végezni kell vele, mert csak lejárat bennünket. Úgy kell kezelnünk ezt az ügyet, hogy megmaradjon a tekintélyünk.

 

Kicsivel később

 

Roland szégyenkezve bújt el egy fa mögé, amikor a fiatal papnövendék szelleme elhagyta a testét. A helyiek ócsárolták, megdobálták és leköpködték, miközben a hóhérok a máglyára kötözték. A fiatalember, ahogy kiemelkedett a testéből, még mindig üvöltött a kíntól, aztán lecsendesedett lassan, és eltátotta a száját, amint megjelent előtte az alagút. Áhítatos arccal megindult felé, és a nagymester már kiáltott volna neki, de Roland visszarántotta.

- Had menjen!

- De magához csalja az ördög!

- Had menjen!

Tamás szomorúan nézett a barátjára.

- Mi ütött beléd?

- Nem akarok találkozni vele.

A másik elhúzta a száját.

- Meg tudom érteni.

- Mi lesz velem, mester?

- Nem tudom, barátom. Már én sem tudok semmit.

Tűnődve figyelte az eltűnő alagutat. A papnövendék sehol nem volt. Roland görnyedten zokogott, Tamás pedig bánatosan figyelte.

- Fogalmam sincs, mit tegyünk.

 

Este

 

Tamás a csillagokat és a teliholdat bámulta, amikor odament hozzá egy szőke hajú, szakállas idegen.

- Az égbolt végtelenével lehetetlen betelni - közölte mosolyogva.

A nagymester csodálkozva ráncolta a homlokát.

- Ki vagy te... és mikor haltál meg?

- Én még élek.

- Ismerlek téged! - kiáltotta Roland. - Amikor máglyára vonszolták... szóval őt... akkor ott álltál a tömegben, és olyan érzésem volt, mintha engem néztél volna.

- Mert láttalak.

- Ha még élsz, akkor hogyan lehetséges ez?

- Boszorkány vagyok.

A nagymester ekkor felordított, és rögvest ütni-vágni kezdte az idegent, ám az emberes ökölcsapásai akadály nélkül haladtak át a férfin.

- Ez az, köszönöm! Micsoda hév, mennyi energia!

Az ismeretlen valósággal feltöltődött, Tamás viszont alig percnyi őrjöngés után szinte összeroskadt.

- Mi tör... mi történik, te átkozott?

- Ebben a formádban nem így kell harcolnod. Ezzel a módszerrel csak erőt adsz nekem.

- Akkor mit kell tenni? - kérdezte csodálkozva Roland, aki úgy meg volt döbbenve, hogy még arról is elfeledkezett, hogy egy boszorkánnyal társalog.

- Bolond lennék elárulni nektek.

- Mit akarsz tőlünk?

- Azért jöttem, hogy segítsek.

- Segítsél? - lihegte Tamás. - Gyerekeket áldoztok Lucifernek, orgiákat rendeztek, asszonyokat erőszakoltok.

- Még hogy mi?! - nevetett a férfi. - Ezt mond el a barátodnak is!

Hirtelen őt is elkapta az indulat.

- Gondolkodtál már rajta, hogy miket csináltok az Úr nevében, te szent katona?  Megölitek a füvesasszonyokat, a gyógyítókat, bárkit, aki egy kis segítséget tudna nyújtani ebben a beteg világban. Raboltok, gyilkoltok, embereket kínoztok mindenfelé! Ha valaki nem tetszik nektek, ráfogtok valamit, és máglyára külditek. Őrültek vagytok mindahányan!

- Öld meg a nyomorultat! - kiáltott a mester, de Roland nem mozdult.

- Nem hallod, öld meg! Segíts, testvérem, tedd a kötelességed! Én már nagyon kimerültem.

- Nem akarom bántani. Épp elég bajt csináltam már.

- Mit mondasz? Ezt nem hiszem el.

- Úgysem tudnék ártani neki.

- Nézzétek, nem sok időm van - közölte a férfi. - Én jelenleg a házamban alszom, és csak az asztráltestem van veletek.

- Az meg mi?

- Ne hallgass az átkozott boszorkányra!

- Az ittlétem az általatok oly gyűlölt mágikus tanoknak köszönhető. Sokkal többet tudok erről a világról, mint ti, és nincs az a csoda, ami megvédene benneteket, ha bántani akarnálak.

- Ne higgy neki, az ördög küldte!

- Tudom, hogy Roland megszállta azt a szegény fiút, és bűnre kényszerítette. Az ő lelkén szárad nyolc ember halála, ráadásul a papnövendék édesanyja nemrég lett öngyilkos, mert nem bírta elviselni a fájdalmat és az emberek gyűlöletét.

Roland felzokogott.

- Tudom, hogy nehéz elhinni, de nem szeretném, ha még több bajt csinálnátok, ezért vagyok itt. Nem kényszeríthetlek, csak annyit tehetek, hogy elmondom nektek az igazat. Ha erősen az alagútra gondoltok, az meg fog nektek jelenni, és átmehettek rajta a túloldalra.

- Mi van ott? - kérdezte Roland a könnyeit nyeldekelve.

- Csak szeretet.

- Amiket tettem, azok...

- Azokért felelni fogsz, de nem úgy, ahogy te gondolod.

- Rengeteg embert megöltünk már.

- Ha csatában gyilkolsz, az nem számít akkora bűnnek. A katona a kötelességét teszi, öl, vagy meghal... de amikor a saját önző érdekeid miatt vétkezel, az már teljesen más elbírálás alá esik. Mindegy, mekkora szentnek hiszed magad, ha ott a szívedben az irigység, a rosszindulat, a gyűlölet, a hatalomvágy, az már visszahat rád, ha tetszik, ha nem.

- Félek.

- Elhiszem, de nem maradhatsz itt. Át kel kelned a túloldalra, hogy folytathasd az utad.

A következő pillanatban megjelent előttük az alagút. Roland csodálkozva bámult.

- Mester, ezt te csináltad?

- Nem tehetek róla. Valahogy... érzem, hogy igazat beszél.

- Itt nem lehet hazudni, ti is tudjátok. Megjelent az alagút, mert rágondoltál.

- Az ördög nagyon rafinált... de te nem vagy az ördög, igaz?

- A döntés a tiétek - sóhajtott az idegen. - Most már tudjátok, hogyan kell átkelni. Ha rászántátok magatokat, induljatok! Egyebet nem tehetek értetek.

Menni készült, de Roland utána kiáltott.

- Isten megbocsát nekem?

- Nem - válaszolt a férfi. - Isten nem bocsát meg, mivel nem is haragszik rád. Amit elkövettél, neked kell jóvátenned. Elsősorban azoknak tartozol, akinek fájdalmat okoztál.

- Az alagút végén biztonságban leszek?

- Mitől félsz, lovag? Nem létezik halál, te is tudod.

- És a pokol? - kérdezte Roland.

- A pokol? - tűnődött az idegen. - A poklot magunknak csináljuk.

 

 

Vége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!